sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Átvehetőek az oklevelek a Csíkszeredai és Marosvásárhelyi Karokon

Azon végzett hallgatók, akik a Sapientia EMTE által szervezett államvizsgán/disszertáción vettek részt, személyesen átvehetik egyetemi/mesteri oklevelüket:

- Marosvásárhelyen2019. március 22-én, pénteken 11-18 óra között a 131-es teremben,

 - Csíkszeredában 2019. április 4-én, csütörtökön 15-18 illetve 2019. április 5-én, pénteken 9-13 óra között.

Aki a fentebbi időpontokban nem tud megjelenni, személyesen átveheti oklevelét Kolozsváron a Rektori Hivatalban hétfőtől csütörtökig 9-13 és 14-15,30 óra között (csak előzetes bejelentkezéssel! - a +40-264-439266-os telefonszámon legalább három nappal a tervezett érkezés előtt)

Jelenleg a 2012-ben, 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben, 2016-ban, 2017-ben illetve 2018-ban sikeresen záróvizsgázott hallgatók oklevelei valamint a Tanárképző Intézet által kiállított diplomák vehetők át.

Az oklevél átvételéhez szükséges:

  • személyazonossági igazolvány
  • születési bizonyítvány eredetije és egyszerű másolata (ha hiányzik a dossziéból)
  • névváltoztatás esetén az ezt igazoló dokumentum (házasságlevél vagy egyéb okirat) eredetije és egyszerű másolata
  • 2 db. aktuális, színes, 3x4 cm-es fénykép (ha hiányzik a dossziéból, vagy nem megfelelő
  • a pedagógiai modult 2016-ban elvégző hallgatók esetében 2 db. aktuális, színes, 3x4 cm-es fénykép
  • kitöltött Alumni kérdőív (kérjük, a kérdőív végén kapott kódot hozza magával)
  • Csakis indokolt esetben vehető át az oklevél közjegyzői felhatalmazással rendelkező személy által. Ez esetben a közjegyzői felhatalmazás mellett egy kézzel írott, az egyetem rektorának címzett kérést kell benyújtani, illetve a felhatalmazott személynek fel kell mutatnia a személyi igazolványát.

    Az erre vonatkozó Románia Hivatalos Közlönyében megjelent rendelkezés:

    Ordin 657/2014 pentru aprobarea Regulamentului privind regimul actelor de studii in sistemul de invatamant superior

    Publicat in Monitorul Oficial, Partea I nr. 874 din 2 decembrie 2014

    Capitolul IV - Eliberarea actelor de studii

    (3) In situatii bine motivate, cand titularul nu se poate prezenta, actul de studii poate fi eliberat imputernicitului acestuia, cu aprobarea conducerii, pe baza unei procuri care sa mentioneze in mod expres faptul ca imputernicitul poate ridica acte de studii, autentificata la notariat. In cazul cetatenilor romani sau straini cu domiciliul/resedinta in strainatate, procura notariala va fi supralegalizata sau apostilata (apostila de la Haga), conform conventiilor internationale, de catre autoritatile competente din tara respectiva.

    (4) Procura notariala, in original, se pastreaza, cu termen permanent, in arhiva institutiei care elibereaza actul de studii.

    További információk a Rektori Hivatal titkárságán kérhetőek, a (+40)-264-439266-os telefonszámon.

    oklevél

    Eseménynaptár

    2019. június

    KeSzCsSzVa
         12
    3456789
    10111213141516
    17181920212223
    24252627282930