Dávid László: "A Sapientiának Erdély egészében kell gondolkodnia!"

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Dávid László: "A Sapientiának Erdély egészében kell gondolkodnia!"
Dávid László: "A Sapientiának Erdély egészében kell gondolkodnia!"
Dávid László: "A Sapientiának Erdély egészében kell gondolkodnia!"
2017. január 23.
 
A Sapientia EMTE rektora szerint egy kisvárosban is lehetséges egyetemi központot létrehozni, ehhez viszont pontos feltételek szükségesek. Az első, megfelelő szakemberek meggyőzése, hogy azon a bizonyos helyen érdemes iskolát kialakítani.
 

„Dacára, hogy több szakon visszavezettük a felvételi vizsgát, valamennyit nőtt a diáklétszámunk, ami jelzi, hogy egyre inkább értéke van a Sapientiának. Abból a pragmatikus okból vezettük vissza, hogy nagy felelősség két év múltán szembesíteni a hallgatót: nem képes megfelelni az elvárásoknak. Ha lehet, mondjuk meg neki hamarabb” – mondta Dávid László a Háromszéknek adott interjújában. A Sapientia EMTE rektora hangsúlyozta: az egyetemnek egyre nagyobb hitele lett a rangos középiskolákban, és ma már nem érvényes a kezdetben „talán nem is alaptalan állítás”, miszerint a Sapientiára bárki bejut. 

Az egyetem vezetője megjegyezte: a Sapientiának Erdély egészében kell gondolkodnia, amíg lehet. Az egyetem jótékony hatása visszasugárzott az állami egyetemi oktatásra, mert versenyhelyzetet teremtett. Ennek következtében pedig különböző egyetemeken olyan magyar helyeket hirdettek meg, amelyek lehetősége e versenyhelyzet nélkül talán soha fel sem merült volna – magyarázta Dávid László. 

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: Marosvásárhelyen a hallgatók több mint fele a megyéből származik, a fennmaradó 40 százalék óriási többségét Hargita megyéből és Háromszékről érkezők alkotják. A csíkszeredai karokra szinte teljes mértékben Székelyföldről származó diákok jönnek. Kolozsvárra viszont már mindenhonnan érkeznek hallgatók. 

Dávid László szerint egy kisvárosban is lehetséges egyetemi központot létrehozni, ehhez viszont pontos feltételek szükségesek. 

„Az első ezek közül, hogy megfelelő szakembereket győzzünk meg, hogy azon a bizonyos helyen érdemes iskolát kialakítani. A másik, hogy a régió is vevő legyen ezekre a szakemberekre, jöjjön közvetlen igényekkel, amelyek kielégítésére megfelelő szakokat hozzanak létre abban az intézményben – természetesen az esetleges átfedések figyelembevételével. Sok polgármestertől hallani, hogy kis Szilícium-völgyet szeretne megteremteni saját városában. Csakhogy az igazi Szilícium-völgy kialakulásának története több mint száz esztendőre tekint vissza, amelyben a közös tényező az egyetem léte, az alapkérdés pedig az időfaktor. Létezésünk tizenöt éve erre messze nem elegendő. A Sapientiának felróható legnagyobb hiba, hogy nem tíz évvel korábban hozták létre” – fogalmazott a rektor. 

A teljes interjú ide kattintva olvasható. 

Hírek
2024-04-17
2024-04-16
2024-04-16
2024-04-15



Tagek

Az Educatio oktatási szakkiállításon járt a Sapientia EMTE
A szakkiállítás célja az volt, hogy a pályaválasztók minél jobban megismerjék a felsőoktatásban és továbbképzésben rejlő lehetőségeket, az intézményeket, az ösztöndíjakat, az egyes szakmákat, duális képzéseket, nyelviskolákat, valamint a hallgatói életet.

A Sapientia EMTE is részt vesz a 17. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon
A seregszemlén mintegy 200 kiállító és közel 30.000 látogató vesz részt. Közel 50 felsőoktatási intézmény hallgatói, oktatói adják át a legfontosabb információkat a képzésről, a szokásokról, kollégiumi elhelyezésről, és a tanulmányokat követő jövőképről.

Februárban ismét elindul a Hangmester felnőttképzés a Kolozsvári Karon
A képzésre január végén lehet jelentkezni, a felvételiről további információk és részletek a hírben olvashatóak.

Székely Előfutár Ösztöndíjat nyertek sapientiás hallgatók
Az Előfutár Szövetség által meghirdetett 2016-os évi Székely Előfutár Ösztöndíjpályázat 7 nyertese között két egykori és egy jelenlegi sapientiás hallgató található: Varga Orsolya, Kedves Alfonz és Kapás Zoltán.

Sapiophile: 10+1 tipp az újévi fogadalmaink betartásához
Új év, új tervek. Nem egyszerű gondosan figyelni és tenni céljaink elérése érdekében, ezért oktatónk, Tánczos Levente a #sapiohile legújabb részében megoszt velünk 10+1 tippet arra vonatkozóan, hogy a januári fogadalmaink ne vesszenek el a ködben.

Dávid László: "Feltett szándékom, hogy erősítsem az egyetemen folyó tudományos kutatást"
A Sapientia EMTE újraválasztott rektora kellő egyensúlyt teremtene az oktatási és kutatási tevékenység között, és a fiatalítás kérdését is alapvető fontosságúnak tartja.

Kiírták az idei szülőföldi ösztöndíj pályázatokat
A teljes körű pályázati kiírások és egyéb szükséges információk a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet honlapján találhatók.

#sapiophile tippek a karácsonyi nagytakarításhoz
Ahogy nincs karácsony Reszkessetek betörők nélkül, úgy nincs karácsonyi előkészület nagytakarítás nélkül. A #sapiophile újabb részében Mara Gyöngyvér megtanítja, hogyan takarítsunk takarékosan, egészségesen, környezetbarát módon. Még sosem volt ilyen buli a takarítás!

Sapientiás oktató nagyjátékfilmje nyert román állami támogatást
Első alkalom, hogy erdélyi magyar alkotó nagyjátékfilmterve nyert a román Országos Filmközpont (CNC) pályázatán. Felméri Cecília készítheti el Spirál című filmjét, koprodukcióban.

Hat székelyföldi város levegőjének minőségét vizsgálták mikrobiológiai szempontból
A Sapientia EMTE környezetmérnök szakának Go Green programjához köthető kutatásból kiderült: a legtöbb mikroorganizmus Csíkszereda levegőjében, míg a legkevesebb Tusnádfürdőn volt kimutatható.

Újabb mandátumot nyert Dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora
Az Egyetem tisztségben levő rektora iránt 138 szavazó fejezte ki bizalmát, így Dr. Dávid László 90,1%-os többségi szavazattal nyerte el újabb rektori mandátumát.

Pályázati felhívás: Egyetemi Kutatási Program 2017/2018
A kizárólag csoportos kutatási pályázatokat 2016. december 15. és 2017. január 20. között lehet benyújtani. A megpályázható maximális összeg 20 000 RON.

PÁLYÁZAT nemzetközi tudományos konferenciákon való részvétel támogatására - 2017
Pályázni lehet a 2017. január 15. és december 31. közötti időszakban megrendezésre kerülő, nemzetközi konferenciákon való részvételre.

THE 9TH EASTERN EUROPEAN YOUNG WATER PROFESSIONALS CONFERENCE
Uniting Europe for Clean Water: Cross-Border Cooperations of Old, New and Candidate Countries of EU, for identifying problems, finding causes and solutions. 24-27 MAY 2017, BUDAPEST - HUNGARY

Pályázati felhívás: Márton Áron Tehetséggondozó Program 2016/2017
A Külgazdasági és Külügyminisztérium pályázatot hirdet a magyarországi és szülőföldi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató határon túli magyar hallgatók és tutoraik részére.

Pályázati felhívás: Márton Áron Kutatói Program 2016/2017
A Külgazdasági és Külügyminisztérium pályázatot hirdet a magyarországi és szülőföldi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató határon túli magyar hallgatók és tutoraik részére.

Elkezdték a kutatómunkát a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat nyert biomérnök hallgatóink
Keresztes Réka és Vincze Éva Boglárka, a Csíkszeredai Kar Fenntartható biotechnológiák mesteri szakos hallgatói az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázaton a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat nyerték el augusztusban.

Álláshirdetés: Műszaki szakértő (projektmenedzser)
A Sapientia Alapítvány pályázatot hirdet műszaki szakértő (projektmenedzser) feladatkör ellátására a Sapientia EMTE csíkszeredai kari épülete földszintjének és félemeletének átépítéséhez, új homlokzatának kialakításához.

December 14-én választ rektort a Sapientia EMTE
Szavazati joggal rendelkeznek az egyetem főállású oktatói és a hallgatók kari tanácsi és szenátusi képviselői. A szavazók a választási jegyzékek kifüggesztésétől számított 5 napon belül kérhetik áthelyezésüket egy másik szavazókörzetbe.

Soós Ernő Ifjú Kutatói Díjjal tüntették ki Fikó Dezső Róbert biomérnök hallgatónkat
Fikó Dezső Róbert biomérnök doktorandusz hallgatónk érdemelte ki 2016-ban a Hidrofilt Kft. és a Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ által meghírdetett nemzetközi Soós Ernő Ifjú Kutatói Díjat.

Sapiophile: Blec Fraidei, avagy hogy ünnepeljük mi a Fekete Pénteket?
A #sapiophile harmadik részében Tánczos Levente arról beszél, hogy mi a valós üzleti háttere a Fekete Pénteknek, avagy hogyan ültettük át ezt az amerikai szokást és mire kell figyelniük a vásárlóknak és a vállalkozóknak.

Sorsolás - tájékoztató körút 2017
Kisorsoltuk a 2016-os, őszi felvételi tájékoztató körút során meghirdetett versenyünk győzteseit.

„A Sapientián szerzett tudás minden körülmények között megállja a helyét!”
Aki diákként betette a lábát az egyetemre, az többé nem felejti a kialakult hangulatot – mondta a Sapientia EMTE rektora az egyetemi felvételi tájékoztató körút indulása kapcsán.

Ismét megpályázza a Sapientia EMTE rektori tisztségét dr. Dávid László
A tisztség betöltésére kiírt felhívásra egyetlen jelöltként nyújtotta be pályázatát a Sapientia EMTE rektora.

Startol a Sapientia EMTE egyetemi felvételi tájékoztató körútja
A #sapiverzum mottó jegyében indul a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2017-es egyetemi felvételi tájékoztató körútja, 2016. november 14-én, hétfőn.

Rektorválasztás: november 14-ig nyújthatók be a pályázatok
Végéhez közeledik a rektorválasztási folyamat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. A rektori tisztségre kiírt pályázatra még négy napig lehet jelentkezni.

Megjelent a Sapiophile második része
Mara Gyöngyvér, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának oktatója elmondja, hogyan öltözködjünk környezetbarát módon. Napjainkban egyre többet pazarlunk és halmozunk fel, az újrahasznosításhoz az néhány tippet nekünk.

Először írtak le új baktériumfajokat Erdélyből
A Sapientia EMTE mikrobiólógusai a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem és a gödöllői Szent István Egyetem kutatóival együttműködve, elsőként írtak le Erdélyből két új baktériumfajt, amelyek a Medve-tóból illetve a cekendi hulladéklerakó csurgalékvizéből származnak.

Nyelvhasználat időben és térben - előadások Csíkszeredában a Magyar Nyelv Napja alkalmából
Az előadássorozatot Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Sapientia EMTE Humántudományok Tanszéke és a Spektrum Oktatási Központ szervezi.

Kolozsvár 700 éve királyi város
Kolozsvár várossá nyilvánításának 700. évfordulója jegyében nemzetközi tudományos konferenciát szervez partnerségben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.

CSI: Bűnügyi versenyt szervez egyetemistáknak a Sapientia EMTE Biomérnöki Tanszéke
Szeretnéd tudni és kipróbálni, hogyan használják a bűnügyi nyomozásban a DNS módszereket, hogyan azonosítják ujjlenyomatok alapján a gyanúsítottakat? Ha érdekel mindez, akkor jelentkezz a versenyre!

Megalakult a Sapientia EMTE új Szenátusa
Az elnöki tisztségbe a testület Dr. Tonk Márton egyetemi tanárt választotta, egyhangú szavazattal.

Egyetlen pályázat érkezett a Sapientia EMTE Szenátusának elnöki tisztségére
Dr. Tonk Márton, a Sapientia EMTE újonnan megalakult Szenátusának választott tagja nyilatkozatban fejezte ki a szenátori testület elnöki tisztségének megpályázására vonatkozó szándékát.

November 4-én tartja alakuló ülését a Sapientia EMTE új Szenátusa
A szenátusi elnöki tisztség betöltésére kiírt pályázat leadásának határideje 2016. október 31., hétfő, 20 óra.

Sapiophile - Mindent a céltudatos tervezésről
Jó képünk van-e a tervezésről? A tapasztalat azt mutatja, hogy nem, hiszen nem vagyunk elég kitartóak. Tánczos Levente, a Csíkszeredai Kar oktatója pedig a kék galléros gondolkodással helyre teszi a dolgokat! Indul a Sapiophile!

Bemutatkozik a Pro Scientia Siculorum Egyesület
A Magyar Tudomány Napja alkalmából rangos eseménynek ad otthont a Csíkszeredai Kar, ahol a székelyföldi kötődésű, nemzetközileg elismert kutatókat tömörítő civil szervezet bemutatkozó rendezvényére kerül sor.

Lehet jelentkezni a Pénzidomárra!
A középiskolás diákok számára kiírt vetélkedő célja, hogy bővítse a pénzügyi és gazdásági ismereteket, illetve elősegítse a tudatosabb fogyasztói szemléletet és a takarékos életmód kialakítását.

Kolozsváron is megtekinthető a Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944–1956 című kiállítás
Az Sapientia EMTE Kolozsvári Karán október 27-én megnyíló kiállítást Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója mutatja be.

Idén is folytatódik az iszlám modul a Kolozsvári Karon
Október 27-én és 28-án dr. Rostoványi Zsolt iszlám-szakértő, egyetemi tanár tart előadást a közel-keleti térség válságairól és konfliktusairól.

Marketingkommunikációs versenyt hirdet a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara
A középiskolás diákok számára kiírt versenyben maximum háromfős csapatok vehetnek részt, akiknek esélyük van több fődíjat is megnyerni.

Erdélyben is megünneplik az Audiovizuális Örökség Világnapját
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara és az Erdélyi Audiovizuális Egyesület ez alkalomból újszerű fotó- és filmtörténeti kiállítást rendez október 27-én.

Legyél Te is az egyetem arca!
Az egyetemi tájékoztató körút során Erdély mintegy 100 középiskolájába látogatunk el, ehhez keresünk vállalkozó szellemű, jókedvű, ambíciós hallgatókat. Jelentkezz!

Olyan lesz, amilyen még nem volt Csíkszeredában! Egyetemi tanárok vlogolnak!
A kezdeményezés célja, hogy azon fiatalok is elérjék az oktatókat, akik nem a Csíkszeredai Karon tanulnak, ugyanakkor ismereteik bővüljenek ez által.

Apáczai-díj Aranyfokozatát kapta meg Dr. Balázs Lajos
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának docense tudományos munkásságáért, a Sorsfordulások rítusai a székely-magyaroknál III. - Menj ki én lelkem a testből - című könyvéért részesült az elismerésben.

Dávid László: "Egyik legnagyobb cél a doktori iskola kiépítése"
Sok rangos egyetem olyan partnerként fogadja el a Sapientiát, amely felbátorít arra, hogy azt mondjam, jó úton haladunk - mondta a Székelyhonnak a Sapientia EMTE rektora.

Tizenötödik születésnapját ünnepelte a Sapientia
"Egyetemünk nemcsak tudományos szempontból felel meg az elvárásoknak, hanem egy viszonylag jól felépített brand is, amire odafigyelnek, vonzó, és így meghatározó lehet a jövőnk szempontjából" - mondta Dávid László rektor.

Ismét ingyenes érettségi felkészítők lesznek Csíkszeredában
A matematika felkészítőket péntekenként, míg a román nyelvű felkészítőket szombatonként tartják a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán.

Pályázati felhívás a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány programjában való részvételre
A kiválasztott fiatal tehetségek egyénre szabott támogatásban részesülnek, mindenki azt kapja, amire leginkább szüksége van a tehetsége kibontakoztatásához

Egyetem Napja Kolozsváron
Idén rendhagyó módon kétnapos a rendezvénysorozat, amely kötetlen programmal indul. Október 3-án, hétfőn kerül sor a hivatalos rendezvényre.

Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói mobilitási pályázat, tanulmányi mobilitás, 2016/2017-es tanév II. félév
A Csíkszeredai Karon 8, a Marosvásárhelyi Karon 4, míg a Kolozsvári Karon 3 ösztöndíjas helyre lehet pályázni.

Közigazgatás-tudományi doktori képzés indul Kolozsváron
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem partnerségben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel, a 2017/2018-as tanévtől közigazgatás-tudományi doktori képzést indít Kolozsváron.

Szakmai hétvége és továbbképzés a külhoni magyar főiskolai és egyetemi hallgatók számára
A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2016. november 4-6. között tartandó konferenciáján való részvétel költségeit a szervezők biztosítják.

Pályázat nemzetközi tudományos konferenciákon való részvétel támogatására
A Sapientia EMTE és a PKE főállású oktatói és kutatói az elnyert támogatást részvételi díjra, utazási, valamint szállásköltségre fordíthatják.

Tanévnyitók a Sapientián
Csíkszeredában és Marosvásárhelyen szeptember 19-én, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön szeptember 20-án tartják a megnyitókat.

Indul az Ezüst Akadémia Oktatási Program Csíkszeredában
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara 2016/2017-es tanévben is elindítja az Ezüst Akadémia Oktatási Programot 50 év fölöttiek számára.

Álláshirdetés - Közgazdászt keresünk!
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Rektori Hivatala pályázatot hirdet közgazdász munkakör betöltésére.

A Föld legmélyebb barlangjában járt volt hallgatónk
Ami a muzulmán hívőnek Mekka, vagy a hegymászónak a Mount Everest, az a barlangász számára a Krubera-Voronya - mondta Fábián Botond.

Tanszéki és kari szintű választások következnek a Sapientián
Az egyetemi választások folytatásaként 2016. szeptember-október hónapban tanszéki és kari szintű választásokra kerül sor.

Az EME Debüt-díjában részesült Blos-Jáni Melinda, egyetemünk adjunktusa
A kötet a szerző doktori dolgozatának továbbfejlesztett változata, három család filmezési szokásainak vizsgálata.

Ősszel még lehet felvételizni a képzéseinkre
Csíkszeredában 48, Marosvásárhelyen 27 és Kolozsváron 20 tandíjmentes alapképzéses helyre lehet jelentkezni.

Népszerű volt a tusványosi Sapientia sátor
A 2015-ös év után ismét teljes programmal vett részt a Sapientia EMTE a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban.

Köszöntjük a Sapientia EMTE Rektorát!
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Rektora, dr. Dávid László ma tölti 60. életévét.

Kezdődik a felvételi a Sapientián
Közel 1500 helyre lehet felvételizni idén a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai karain.

Erasmus+ oktatási és képzési célú mobilitás: eredményt hirdetett a Sapientia EMTE
Nyilvánosak a támogatott pályázatok eredményei.

Idén is lesz Sapientia sátor Tusványoson
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2016-ban is jelen lesz a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban. Programjainkat 2016. július 20-23. között látogathatják az érdeklődők.

Tehetséggondozási együttműködésben vesz részt a Sapientia EMTE
A Gödöllőn aláírt együttműködési szerződés a romániai felsőoktatásban tanuló magyar diákok tehetséggondozását segíti.

Környezettudományi együttműködés az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel
A Sapientia EMTE és az ELTE közötti megállapodás a 2016 őszétől induló környezettudományi mesterképzés szakmai támogatását célozza, magas képzettségű oktatók és kutatók részvételével.

Átvehetők az egyetemi és mesteri oklevelek Kolozsváron
Azon végzett hallgatók, akik a Sapientia EMTE által szervezett államvizsgán/disszertáción vettek részt, személyesen átvehetik egyetemi/mesteri oklevelüket Kolozsváron a Rektori Hivatalban, naponta 9-15 óra között

Sapientiás oktatót választottak az Alkotmánybíróság tagjává
Varga Attilát, a Sapientia EMTE kolozsvári karának egyetemi docensét, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főgondnokát választotta szerdán alkotmánybíróvá a képviselőház.

A Sapientia a fiatal értelmiségiek szülőföldön maradásához járul hozzá
A Sapientia több mint egyetem, a fiatalok szülőföldön maradásához járul hozzá – hangzott el a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem központi ballagási ünnepségén, Marosvásárhelyen.

Simó Ibolya filmje nyerte a TIFF helyi filmek versenyét
A Sapientia EMTE hallgatójának filmjét még 2011-ben forgatták a zetelaki gát mellett lévő benzinkútnál és az udvarhelyi Első Emelet kávézóban.

Akkreditálták a Környezetvédelem és monitoring magiszteri képzésünket!
Ma érkezett a hír, hogy pozitívan bírálta el új mesteri képzésünket az Akkreditációs Bizottság Bukarestben.

Újabb II. helyezés a Digilent Desing Contest versenyen
A versenyt 2016. május 14-15 között szervezték Kolozsváron.

Ezüst Akadémia: évzáró telt ház előtt Csíkszeredában
Minden alkalommal telt ház előtt tartottak előadást az Ezüst Akadémia meghívott előadói Csíkszeredában. Az idősebb korosztálynak szóló oktatási program hivatalosan szerdán zárult a Csíki Moziban. - írja a székelyhon.ro

Biomérnök hallgatók hozták haza a X. Kárpátaljai TDK I. díját
2016. május 20-22. Között szervezték meg Kárpátalján, Beregszász városában a X. Jubileumi Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát (KTDK).

Erasmus+ pályázati felhívás oktatási célú mobilitásra (STA)
A pályázás a 2016/2017-es tanévre vonatkozik.

Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak képzési célú mobilitására (STT)
a 2016/2017-es tanévben.

Hallgatóink rövid dokumentumfilmekből álló sorozata, A Házsongárd arcai
A sorozatot május 18-án 18:00 órától mutatjuk be a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Aula Magna termében.

MAXIMUS hallgatói díj a Csíkszeredai Karon
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara 2015 májusában alapította meg ezt a díjat, amelyet egy végzős alapképzéses, illetve egy végzős mesteris, kiemelkedő eredményeket elért hallgatónak ítél oda évente.

Közzétesszük a 19. Agrártudományi ETDK eredményeit
2016. május 6-7. között került megszervezésre az Agrártudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán.

ECN programozói és matematika csapatverseny
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara idén is megszervezi az ECN programozói és matematika csapatversenyt.

Mesteris nyílt napokat szervezünk Csíkszeredában
2016. május 20-21. között szervezzük meg a mesteris nyílt napokat a Sapientia EMTE, Csíkszeredai Karán.

Gulág előadássorozat Kolozsváron
Magyarok szovjet fogságban 1944 és 1953 között címmel több hónapon át tartó előadássorozatot szervez a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.

A magyar design bemutatása a Rubik-kocka jegyében (Csíkszereda)
2016. május 11-én, szerdán kerül megszervezésre A magyar design bemutatása a Rubik-kocka jegyébennevezetű esemény, melynek szervezői a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és Sapientia EMTE Csíkszeredai Hallgatói Önkormányzata.

Bitay Enikő az első erdélyi nő a Magyar Tudományos Akadémia tagjai között
Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották Bitay Enikőt, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának docensét.

Dr. Makó Zoltán volt a vendége a Ma délután című műsornak
2016. május 1-jén, vasárnap került adásba a Sapientia EMTE csíkszeredai campusát bemutató stúdióbeszélgetés az M1-es csatornán.

Negyedik helyezés a Magyarok a Marson elnevezésű robotika versenyen
A Sapientia csapata negyedik helyezést ért el a Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyén, közismertebb nevén a Magyarok a Marson elnevezésű robotika megmérettetésen.

Aranyérmes oktatói siker
2016. március 23-25. között zajlott a Kolozsvári Műszaki Egyetemen a PRO INVENT Nemzetközi Feltaláló és Innovációs Kiállítás.

Közigazgatás-tudományi doktori képzés a Sapientia EMTE és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem együttműködésében
Csütörtökön, 2016. április 28-án a Sapientia vendégül látta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem küldöttségét.

Szent György Napokon a Sapientia: Trendek a tudományokban
2016. április 23-án, szombaton a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara is képviselteti magát az idei Szent György Napokon. Mint minden évben, idén is készültünk szakmai, valamint szórakoztató programmal.

Dr. Jeremiás Éva előadása a Kolozsvári Karon
A Tudománytörténet Iránban című előadásra 2016. április 20-án, szerdán 18 órától kerül sor a Sapientia EMTE Tordai úti épületének B301-es termében.

VI. Kiss Elemér programozói tábor
2016. április 8-10. között, a Kiss Elemér Szakkolégium tehetséggondozási programján belül, megszervezésre került a VI. Kiss Elemér programozói tábor.

Eötvös Loránd Tudományegyetem Kárpát-medencei Nyári Egyetem 2016
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem huszonegyedik alkalommal rendezi meg a határon túli magyar anyanyelvű egyetemi hallgatók számára az ELTE Kárpát-medencei Nyári Egyetem 2016 programot.

Álláshirdetés: PR felelős (Kolozsvár)
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Rektori Hivatala pályázatot hirdet PR felelősi munkakör betöltésére Kolozsváron.

Barabási Albert László a Sapientiáról
A Csíkszeredából elszármazott fizikus, hálózatkutató a szekelyhon.ro portálnak adott villáminterjújában a következőket mondta Egyetemünkről, amikor az értelmiségi fiatalok visszavonzásáról kérdezték.

A rektorválasztási referendum eredményei
Lezajlott a rektorválasztás módját eldöntő egyetemi referendum.

Nemzeti Tehetség Program - felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet.

XVII. Műszaki Tudományos Diákköri Konferencia
Helyszín: Temesvár, Temesvári Műszaki Egyetem, Villamosmérnöki és Energetika Kar.

Álláshirdetés - Rendszergazdát keresünk!
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kara versenyvizsgát hirdet a következő állás betöltésére: rendszergazda. Munkaidő: napi 8 óra.

A Bonis Bona Discere - Bibó István emlékrendezvény
Bibó István emlékrendezvénynek ad otthont a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának aulája a hétvégén.

Sapientia.ro
Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Rektori Hivatal

400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár) str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4

Tel.: +40 723 614 525, fax: +40 264 593 688
E-mail: officesapientia.ro

 

btz webdesign