sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Együttműködési szerződést írt alá a Szegedi Tudományegyetem és a Sapientia EMTE

Együttműködési szándéknyilatkozatot és karok közötti együttműködést írt alá a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Sapientia EMTE a Kolozsvári Karon, 2020. január 13-án, hétfőn. Az együttműködés történelmileg is megalapozott, hiszen Szeged és Kolozsvár két olyan egyetemi város, melyek a múltban is szorosan kapcsolódtak egymáshoz.

A Szegedi Tudományegyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a 2020-as esztendőt az intézményközi szerződésük megújításával és megerősítésével kezdte. A két egyetem az együttműködési lehetőségekről beszélgetett, kiemelten megvizsgálva az SZTE hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kara szakjainak és a Sapientia agrármérnöki, kertészmérnök, tájépítész alapképzéseinek működését, projektjeit.

Az együtt gondolkodás újabb szinten köti össze a két intézményt, ezáltal egy újabb Kolozsvár–Szeged kapcsolódási pontot képezve, a két egyetemi város történelmi kötöttségére építkezve. A tárgyalások során a felek érintették egy mezőgazdasági területen megvalósítandó, közös doktori iskola elindítását, a pedagógusképzésben való együttműködést, a hallgatói és oktatói mobilitás erősítését az Erasmus+ és a Makovecz-program keretében, illetve a tudományos diákköri együttműködéseket.

A kolozsvári Sapientiát a szegedi intézmény egy háromtagú küldöttsége látogatta meg: Zakar Péter egyetemi tanár, nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes, Mikó Edit egyetemi docens, az SZTE Mezőgazdasági Karának dékánja, illetve Komarek Levente egyetemi docens, a Mezőgazdasági Kar oktatási dékánhelyettese vettek részt a programon. A látogatás keretében együttműködési szándéknyilatkozatot, illetve kari együttműködési szerződést írtak alá a jelen levő vezetők, illetve egy szakmai megbeszélésre is sor került, mely a Sepsiszentgyörgyön működő agrármérnöki képzésből indult ki, és a további együttműködési lehetőségekről is tárgyalt a küldöttség. A Sapientia részéről Dávid László egyetemi tanár, a Sapientia rektora, Tonk Márton egyetemi tanár, a Szenátus elnöke, Balog Adalbert egyetemi tanár és Mara Gyöngyvér egyetemi docens, az erdélyi intézmény rektorhelyettesei, Kelemen András egyetemi adjunktus, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának dékánja, Nyárádi Imre-István egyetemi adjunktus, dékánhelyettes, illetve Fazakas Csaba egyetemi adjunktus, a Kertészmérnöki Tanszék tanszékvezetője vettek részt. A tartalmas beszélgetésből kiindulva a jövőben szoros együttműködés létesül a két intézmény között.

szeged, együttműködés

Eseménynaptár

2020. április

KeSzCsSzVa
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930