• Hungarian
  • Romana
Füzes Oszkár nagykövet látogatása

img_6199-vagott-r-2
Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság nemrég kinevezett bukaresti nagykövete, bemutatkozó erdélyi körútjának egyik állomásaként meglátogatta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet.


2008. szeptember 19-én a nagykövetet és feleségét a marosvásárhelyi kar épületében Dr. Dávid László rektor úr, Dr. Hollanda Dénes dékán úr és a tanszékvezetők fogadták. A megbeszéléseket követően a nagykövet úr és kísérete megtekintették a Campus épületét, néhány oktatási- és kutatólaboratóriumot, illetve megemlékeztek Bolyai János szobra előtt.
A látogatás szeptember 22-én Kolozsváron folytatódott. A Rektori Hivatalban Dr. Szilágyi Pál rektori tanácsos, Dr. Kása Zoltán tudományos igazgató és Dr. Tonk Márton dékán tájékoztatta a vendégeket az eddig elért eredményekről, valamint a magánegyetemi hálózat előtt álló kihívásokról. Szó esett az intézményi akkreditáció feltételeiről és jelenlegi helyzetéről, a normatív finanszírozás bevezetéséről, valamint a költségvetési támogatás kiegészítéseképpen az Alapítvány és az Egyetem által felvállalt forrásteremtésről. A nagykövet biztosította a vendéglátókat, hogy megkülönböztetett figyelemmel követi az Egyetem történéseit, amely továbbra is élvezi a magyar külképviselet támogatását.
img_6199-vagott-r

















img_6202-r























img_6206-vagott-r



















Távozásakor a nagykövet a következőket írta az Egyetem vendégkönyvébe: „(...) amit az erdélyi magyar tudományosság tesz, az pótolhatatlan közös kincse a nemzetnek, a nemzet jövőjének! Hallgatókat, tanítókat, segítőket – mindenkit, akit illet – érje sok siker és megbecsülés – velük érzünk, velük vagyunk.”

 
< Előző   Következő >

Körkérdés

Milyennek tartod az egyetem szakjait?
 
OMDSZ
developed by 1pixelsolutions   © 2007 EMTE