sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Idén már medvét is láttunk Tusványoson

Újabb tusványosi szereplésen van túl a Sapientia-sátor, amely ez alkalommal is tudománynépszerűsítő előadásokkal szolgált a táborlakók számára. A medvekalandot is ép bőrrel megúsztuk. 

Egyetemünk oktatói mellett magyarországi partneregyetemeink előadói is színesítették a Sapientia-sátor tusványosi programkínálatát. Partnereink voltak: az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), Szent István Egyetem (SZIE) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE).

Július 19-én, szerdán a Csíkszeredai Kar programja társadalomtudományi, gazdasági, humán, mérnöki témákkal és reggelivel is szolgált. Elsőként dr. Bálint Blanka adjunktus, a Társadalomtudományi Tanszék oktatója vezetett be az érdeklődőket a HR-reggeli világába és egy finom reggeli keretében beszélgetéssel és ráhangolódással indult a nap. A reggeli után dr. Tapodi Zsuzsa, a Humántudományok Tanszék docense A balkán színei és ízei című interaktív foglalkozással várta a közönséget. A hallgatóság megismerkedhetett a Balkán-világ zenéjével, irodalmával, szokásvilágával, majd aki az előadó által feltett kérdésekre jól válaszolt, finom falatok – halva, rahát, olajbogyó - közül választhatott.

HR-reggeli

 
Ezt követően dr. Lázár Ede, az Üzleti Tudományok Tanszék docense tartott előadást, Üzleti élet az információrobbanás után címmel. Ebből kiderült, hogy mire is jó a big data, hogyan kell használni az információmennyiségeket, valamint hogyan lehet versenyelőnyre szert tenni ennek birtokában. Dr. Bakó Rozália Klára, a Társadalomtudományi Tanszék docense felkapott és aktuális témával szórakoztatta a közönséget, hiszen a Netikett: illemtan a világhálón című kiselőadása és foglalkozása rendkívül népszerű volt.
 

Üzleti élet az információrobbanás után

 
A napot egy érdekes kísérletsorozat zárta. Dr. Mara Gyöngyvér, a Biomérnöki Tanszék docense és dr. Albert Csilla, az Élelmiszertudományi Tanszék adjunktusa hallgatókkal közösen laborkukackodásra hívta a jelenlevőket, akik robbanást, átalakulást és sok kémiai reakciót láttak, az eseményen részt vevők pedig gőzölgő limonádét kaptak ajándékba. A limonádéba száraz jég került, amelyet szintén a kísérletekhez használtak. A Csíkszeredai Kar részletes programjáról ITT lehet olvasni.
 
Laborkukac 

Július 20-án, csütörtökön Marosvásárhelyi Kar volt soros. A Szent István Egyetem hallgatói jóvoltából a whisky kultúrtörténetéről és a belsőégésű motoros járművek környezetvédelmi problémáiról hallhattunk előadást, majd dr. Bakó László adjunktus a számítástechnikai eszközök és módszerek jövőbeni trendjeiről beszélt. Dr. Bodó Barna, a Kolozsvári Kar adjunktusa és Brînzan-Antal Krisztina mesteris hallgató érveléstechnikai játéka vonzotta az érdeklődőket, majd pedig Simon Gábor, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club ügyvezető igazgatója által levezényelt nyereményjátékkal zárult a nap.

Érveléstechnika 

A Kolozsvári Kar napján, július 21-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzorának, Karátson Dávid vulkanológusnak az előadása nyűgözte le a hallgatóságot. A Kárpátok legfiatalabb tűzhányója, a Csomád sokakat érdekelt, különösen annak függvényében, hogy nemrég több sajtóorgánum is arról cikkezett, hogy újra kitörhet a Csomád.

Nem kell tartani a Csomád kitörésétől 

A szakember mindenkit megnyugtatott, ennek az esélye ugyan megvan, de nagyon kicsi. Az előadásból az is kiderült, hogy a Csomád mintegy 31 ezer évvel ezelőtti utolsó, látványos kitörésekor a légkörbe jutott vulkáni hamuanyaga még Dnyeszter folyó deltájának vidékén is kimutatható. Ezt követően a Nemzeti Közszolgálati Egyetem mutatkozott be a tusványosi közönségnek, majd folytatódott Dr. Bodó Barna és Brînzan-Antal Krisztina előző napi interaktív foglalkozása. A sátor programját Dr. Veress Emődnek, a Kolozsvári Kar egyetemi tanárának előadása zárta, aki a banki hitelszerződésekkel kapcsolatban felmerült gyakorlati problémákról beszélt.

A banki hitelszerződések és a gazdasági válság

A kronológiához hozzátartozik, hogy idén a szokásosnál is nagyobb volt a medvejárás Tusványoson, így hallgatóink, kollégáink is bóklászó mackókba botlottak. Szerencsére mindkét fél tartotta a távolságot. Jövőre ugyanitt!

Fotók: Kilyén Zsolt

Még több fotó: a Sapientia EMTE Facebook-oldala

sapientia, tusványos 2017, medve

Eseménynaptár

2017. október

KeSzCsSzVa
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031