Jelentős jogi könyvadománnyal gazdagodott a Sapientia

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Jelentős jogi könyvadománnyal gazdagodott a Sapientia
Jelentős jogi könyvadománnyal gazdagodott a Sapientia
Jelentős jogi könyvadománnyal gazdagodott a Sapientia
2021. február 2.

Mile Lajos, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának főkonzulja adott át könyvadományt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorának, dr. Tonk Mártonnak 2021. február 2-án. A több mint 700 könyvtári egységből álló donáció a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által felajánlott jogi szakkönyveket és a dr. Rokolya Gábor (volt Budapest, 5. kerületi közjegyző) jogi szakkönyvtárából összeállított adományt tartalmazza.

A Sapientia 2010-ben indított a kolozsvári karán kétnyelvű jogászképzést azzal a céllal, hogy korszerű és gyakorlatias jogi szakismereteket adhasson át hallgatóinak, a magyar–román képzéssel biztosítva azt, hogy a hallgatók versenyképes szaktudásra tegyenek szert. A szak hallgatói a felajánlásnak köszönhetően egy egész kisbusznyi könyvhöz férhetnek majd hozzá a jövőben szakkönyvtárukban.

A MOKK adománya Dósa Elek Erdélyhoni jogtudomány I–III. című reprint kiadványának 100 példányát tartalmazza, amellyel az adományozó kamara célja a ma már nehezen hozzáférhető jogi szakmunka hozzáférhetővé tétele volt az erdélyi magyar jogászképzésben. Dr. Rokolya Gábor közjegyző adománya 579 magyar és idegen nyelvű jogi szakkönyvet, lexikonokat, történelmi monográfiákat, 65 évfolyam történeti és külhoni helytörténeti folyóiratot, 6 CD-t tartalmazott.

Az ajándékozás előzménye, hogy 2018 áprilisában a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke, Tóth Ádám és Rokolya Gábor, a kamara kulturális bizottságának elnöke Kolozsvárra látogatott. Látogatásuk fő célja Gidófalvy István kolozsvári magyar királyi közjegyző, a Kolozsvári Közjegyzői Kamara elnöke bronz mellszobrának felavatása volt a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán. A szobor avatása a magyarországi küldöttség (mintegy 40 közjegyző) jelenlétében ünnepélyes keretek között történt meg. A delegáció látogatása során úgy döntött, hogy felkarolja az egyetemi könyvtár jogi gyűjteményének korszerűsítését az elkövetkezendő években, és ezt támogatni kívánja a jövőben is.

Hírek
2024-03-28
2024-03-25
2024-03-21
2024-03-20



Tagek

Magyar filmtörténeti vetítéssorozatot indít a Kolozsvári Kar
A Nemzeti Filmintézet, a Nemzeti Filmarchívum és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának támogatásával megvalósuló sorozat első vetítése 2021. január 29-én lesz.

Tündérvár ösztöndíj nagycsaládban élő diákok részére
Az ösztöndíjra olyan székelyföldi nagycsaládból származó diákok jelentkezhetnek 2021. január 31-ig, akik Romániában, nappali tagozaton tanulnak lakhelyüktől különböző településen.

ÚJ JÖVŐKÉP MNB tanulmányi verseny
A járványhelyzet társadalmi és gazdasági hatásaival foglalkozó tanulmányi versenyt hirdet Kárpát-medencei magyar egyetemi hallgatóknak a Magyar Nemzeti Bank és az MNB Oktatási Klub. A legkiemelkedőbb pályaművek szerzői akár nettó 600.000 Ft összegű pénznyereményben is részesülhetnek.

Pályázati felhívás!
A Külgazdasági és Külügyminisztérium ösztöndíjpályázatot hirdet a 2020/2021-es tanévben magyarországi, szülőföldi és csehországi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató határon túli magyar hallgatók és vezetőtanáraik részére.

Dr. Dávid László egyetemünk Szenátusának új elnöke
Egyetemünk újonnan alakult Szenátusa egyhangú szavazattal választotta a testület elnöki tisztségébe dr. Dávid László egyetemi tanárt, elnökhelyettes dr. Makó Zoltán egyetemi tanár.

„Pro Urbe Kaposvár” kitüntetésben részesült dr. Csapó János
Több évtizedes, magas színvonalú tudományos és oktatómunkájáért, amellyel hozzájárult Kaposvár hírnevének öregbítéséhez, Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése „Pro Urbe Kaposvár” kitüntetést adományozott dr. Csapó Jánosnak, a Sapientia EMTE emeritus professzorának.

Sapiophile: Netikett szabályok
Voltál már pizsamában az online órán? Esetleg ki sem keltél az ágyból? Vagy inkább be sem kapcsoltad a kamerát? Akkor ez a te Sapiophile epizódod lesz! Dr. Prohászka-Rád Boróka újévi részünkben azokat a netikett szabályokat mutatja be, amelyekre még az online oktatás hátralévő idejében is figyelnünk kell, hiszen illemszabályokra nem csak a való életben, hanem a virtuális térben is szükség van.

Online is lapozható a 2021-es felvételi tájékoztató füzet
A Sapientia EMTE minden évben kiadja felvételi tájékoztató füzetét, mellyel a pályaválasztás előtt állókat szeretné segíteni. A kiadványban az egyetemi felvételire készülő diákok megtalálhatják a számukra leginkább tetsző szakot és sok fontos információt a felvételiről.

Információk az oltásra való jelentkezésről
Január 15-én indult a vakcinaregisztráció második szakasza, amely az oktatási intézményekre is vonatkozik. Az intézményi regisztráció, és a kollégák adatainak feltöltése a ROVACCINARE rendszerbe megtörtént. Az időpontfoglalás és az oltási pont kiválasztása egyénileg történik. 

Elhunyt dr. Hantz András vegyészprofesszor
Életének 86. évében, 2021. január 15-én elhunyt dr. Hantz András vegyészprofesszor, kémikus, vegyészeti szakíró, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának társult professzora, a biomérnöki szakok alapító tagja. 

Iható a csíkszéki ásványvízforrások többsége
A Csíkszéken található ásványvízforrásokról volt szó az Erdély TV Oxigén című rovatában. A műsorban megszólalt dr. Máthé István, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának egyetemi docense is, aki 2005 óta vizsgálja Csíkszereda és tágabb környékének kútvizeit, felszíni forrásait és ásványvízforrásait.

Online tájékoztatót szerveztünk a COVID-19 elleni oltásról
Dr. Albert Beáta, egyetemünk Biomérnöki Tanszékének professzora tartott előadást 2021. január 12-én, melyet minden érdeklődő számára elérhetővé tettünk YouTube-csatornánkon.

Elhunyt Gyenge Csaba akadémikus, az EME volt alelnöke, az MTA külső tagja
Életének 81. évében, 2021. január 12-én, Kolozsváron elhunyt Gyenge Csaba gépészmérnök, emeritus professzor, akadémikus, az MTA külső tagja, az EME volt alelnöke, a Sapientia EMTE társult professzora.

A Sapientia EMTE is jelen lesz a 21. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon
Idén kicsit más lesz a hangulat, hiszen az Educatio online kerül megrendezésre, de mi változatlanul ott leszünk január 21-23. között, és várunk minden érdeklődőt!

Tájékoztató a COVID-19 elleni oltásról
Intézményi felmérés készül a Sapientia EMTE munkatársai körében a COVID-19 elleni oltásra vonatkozóan. A Google Forms kérdőívet minden alkalmazott e-mailben kapja meg. Amennyiben Ön nem kapott ilyen e-mailt, kérjük, jelezze az oltas@sapientia.ro címen.

Pályázat dékáni tisztség betöltésére
A Választási szabályzat, valamint a Dékánválasztási szabályzat előírásainak megfelelően a Sapientia EMTE rektora pályázatot hirdet a Csíkszeredai Kar, a Kolozsvári Kar, valamint a Marosvásárhelyi Kar dékáni tisztségeinek betöltésére.

Magyar Bor Nagydíjat nyert Balla Géza Feketeleányka Selection bora
A vörösborok kategóriájában a Sapientia EMTE adjunktusa pincészetének 2017-es Feketeleányka Selectionje nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt Magyar Bor Nagydíjat.

Filológia szakterületre nyert akkreditációt a Scientia Kiadó
A Scientia Kiadó megkapta az akkreditációt filológia szakterületre CNCS B minősítéssel, ami a 2021–2024-es időszakra érvényes. Az akkreditált kiadók jegyzéke megtekinthető ITT.

A Scientia Kiadó legújabb kiadványai az MTA Könyvtár Repozitóriumának weboldalán
A Scientia Kiadó legújabb kiadványai elérhetők elektronikusan az MTA Könyvtár Repozitóriumának weboldalán.

Megerősítette az Oktatási Minisztérium: dr. Tonk Márton egyetemi tanár a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új rektora
Az Oktatási Minisztérium 2020. december 31. kelt. átiratában megerősítette dr. Tonk Márton egyetemi tanár rektorrá való megválasztását.

Honlapot indított a kormány az oltási kampányról
A https://vaccinare-covid.gov.ro/ oldalon folyamatosan frissülő, részletes és hiteles információk találhatók az oltási folyamatról, valamint minden olyan tudnivalót tartalmaz, amely segít eligazodni a közvéleménynek az oltással kapcsolatos kérdésekben.

Dr. Balázs Lajos a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj kitüntetésében részesült
December 18-án a Humán Tanszék nyugalmazott tanszékvezetője, Dr. Balázs Lajos a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj kitüntetésében részesült a külhoni magyarságért tett kiemelt jelentőségű, áldozatos munkássága elismeréséül.

Az egyetemi Szenátus érvényesítette a rektorválasztás eredményét
A Sapientia EMTE Szenátusa 2020. december 18-i ülésén elfogadta az Egyetemi Választási Bizottság jelentését a rektorválasztás lebonyolítására vonatkozóan, és érvényesítette a választások eredményét, mely szerint az akadémiai közösség Dr. Tonk Márton professzort választotta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektori tisztségébe.

Pályázati kiírás külhoni felsőoktatási doktori képzésben részt vevő román állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára
A pályázati kiírás tartalmát az Eötvös Loránd Tudományegyetem az Innovációs és Technológia Minisztériummal együttműködve dolgozza ki, a pályázatot a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet közreműködésével hirdeti meg.

Dr. Tonk Márton egyetemi tanár lesz a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora
A Sapientia EMTE akadémiai közössége 2020. december 9-én nagy többséggel választotta meg dr. Tonk Márton egyetemi tanárt az egyetem rektori tisztségébe. Az általános választások során a 215 szavazati joggal rendelkező oktató és hallgatói képviselő közül 174 jelent meg az urnáknál az egyetem négy helyszínén, ami 80,55%-os részvételt jelent az 50%-os érvényességi küszöbhöz képest.

Rektorválasztás 2020 – négy helyszínen lehet szavazni a Sapientia EMTE következő rektorára
2020. december 9-én, szerdán 9–17 óra között lesz a rektorválasztás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. Szavazati joggal rendelkeznek az egyetem főállású oktatói és a hallgatók kari tanácsi és szenátusi képviselői. A szavazáson személyi igazolvánnyal várunk minden szavazati joggal rendelkező személyt 9–17 óra között.

A rektorválasztási szavazóhelyek választói listái
A szavazati joggal rendelkező oktatók és hallgatók áthelyezési kérései nyomán a 2020. december 9-i rektorválasztási körzetek szavazóhelyeinek választói jegyzékei az alábbi linkeken találhatók. Kérjük, ellenőrizzék a választói jegyzékeket, és bármilyen esetleges hibát a valasztasok@sapientia.ro e-mail címen jelezzenek 2020. december 5-ig.

Oktatói fokozatban való előlépési vizsgák a Sapientia EMTE-n
Meghirdetésre kerültek a 2020/2021 tanév II. félévétől oktatói előlépési vizsgára kiírt oktatói állások. A pályázatok benyújtási határideje 2021. január 18. A pályázati kiírással kapcsolatos részletek ezen a linken találhatók.

Az első félév végéig hosszabbítja meg a Vezetőtanács az online oktatási időszakot
Az elhúzódó járványügyi helyzet miatt a Vezetőtanács elhatározza az online oktatási időszak meghosszabbítását a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a 2020/2021 tanév I. félévének végéig, beleértve a teljes vizsga- és pótvizsga időszakot is, amelyek során a számonkérések megszervezése online módon történhet.

Tájékoztató a rektorválasztás menetéről és eljárásáról
Időpont: 2020. december 9. szerda, 9–17 óra között Helyszín: a kari választási körzetekben kijelölt szavazóhelyek: Csíkszeredai Kar, Kolozsvári Kar, Marosvásárhelyi Kar (Koronkai Campus, Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központ)

Rektorválasztások a Sapientia EMTE-n
2020. december 9-én, szerdán 9–17 óra között lesz a rektorválasztás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. Szavazati joggal rendelkeznek az egyetem főállású oktatói és a hallgatók kari tanácsi és szenátusi képviselői. Kérünk minden szavazati joggal rendelkező egyetemi polgárt, hogy vegyen részt a választásokon és éljen szavazati jogával!

TDK-zárás a Sapientián: Hálózatok a múzeumban, művészetek a hálózatban
Az ingyenes, online esemény során Both Csaba fizikus, a Barabási Lab kutatóasszisztense mesél a Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve kiállításról, mely a budapesti Ludwig Múzeumban nyitotta meg kapuit 2020. október 10-én. Az előadást november 27-én, 18 órától lehet élőben követni Facebookon.

Pályázati felhívás: Európai Kutatók Éjszakája 2021
Jövőre is megrendezésre kerül az Európai Kutatók Éjszakája programsorozat. Az Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat célja a tudomány, a tudományos kutatás, a kutatói életpályája nagyközönséggel való megismertetése. Jelentkezési határidő: 2021. január 12. 17 óra.

Online találkozók a rektori tisztségre pályázó dr. Tonk Márton professzorral
A Sapientia EMTE rektorjelöltje, dr. Tonk Márton egyetemi tanár online találkozókra hívja az egyetemi közösség tagjait. A konzultációk megszervezése a Google Meet platformon keresztül történik.

Sapiophile - Magány
A Sapiophile őszi epizódjában Gergely Orsolya az elmúlt félév járványügyi intézkedéseinek mindannyiunk társas érintkezésére gyakorolt hatását vizsgálja, a magányt. Nézzük meg, mit is tehetnénk ellene!

Rendhagyó, de annál varázslatosabb gólyabál
2020. november 13-án virtuális és zártkörű módon zajlott le a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kar évi rendhagyó gólyabálja. Az intézmény harmadéves kommunikációs szakos hallgatói Dr. Hubbes László professzor segítségével szervezték meg az eseményt.

Megjelent az ERDÉLYI JOGÉLET c. folyóirat
Az évi négy számmal megjelenő folyóirat régi-új szakmai fórum a Sapientia EMTE égisze alatt, a Scientia Kiadó gondozásában. Az Erdélyrészi Jogi Közlöny, illetve az Erdélyi Jogélet hagyományait folytató kiadvány igényes szakmai és szaknyelvi színvonalú írásokat kíván közölni.

Meghosszabbítja az online oktatási időszakot a Sapientia EMTE
Az országos járványügyi rendelkezéseket figyelembe véve a Sapientia EMTE 2020. december 8-ig meghosszabbítja a jelenléti oktatás felfüggesztését, és a kontaktórák online térben való megtartását, mivel a fertőzöttségi ráta minden egyetemi helyszín esetében meghaladja az országos szinten meghatározott küszöbértéket.

A Scientia Kiadó legújabb kiadványai elérhetők elektronikusan az MTA Könyvtár Repozitóriumának weboldalán
Szép Alexandru, András Csaba Dezső, Molnos Éva: Transzportfolyamatok és művelettan. Laboratóriumi útmutató Kátai Zoltán: Algoritmustervezési stratégiák Murádin János Kristóf: Az európai integráció története és elméletei

Dr. Tonk Márton egyetemi tanár pályázta meg a Sapientia EMTE rektori tisztségét
A választások megszervezésének ütemezése alapján 2020. november 9-ig egy jelölt, dr. Tonk Márton nyújtotta be pályázatát a rektori tisztségre. A benyújtott vezetői program itt olvasható, míg dr. Tonk Márton önéletrajza itt érhető el. A választások lebonyolítására 2020. december 9-én kerül sor.

Számítógépes munkavégzés egyes egészségi hatásai
Dr. habil. Berényi László (Miskolci Egyetem, Vezetéstudományi Intézet) nyílt plenáris előadása - Sapientia EMTE Csíkszeredai Kari TDK és Agrártudományi ETDK. Az előadás egy hallgatók körében végzett felmérés folyamatát és tapasztalatait osztja meg a hallgatósággal.

Sapientiás 3. helyezés a 21. Kossuth-szónokversenyen
A szónokverseny 3. díját Bagoly Anabella, harmadéves kommunikáció és pr szakos hallgatónk nyerte. Gratulálunk neki és felkészítő tanárának Hubbes László Attilának! Az online eredményhirdetés, illetve a nyertes szónoklatok az alábbi videóban tekinthetők meg.

Sepsiszentgyörgyi győzelem a VIII. Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőn
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának Társadalomtudományi Tanszéke nyolcadik alkalommal rendezte meg a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőt. Az idei kiírásban arra kértük meg a középiskolás hallgatókat, hogy ismertessék a saját álláspontjukat a koronavírus által okozott változásokra.

Megalakult a Sapientia EMTE új Szenátusa
A testület dr. Tonk Márton egyetemi tanárt egyhangúlag választotta újra a Szenátus elnöki tisztségébe, és részleges választásokat rendelt el a Csíkszeredai Karon a kari szintű választások során betöltetlenül maradt szenátusi helyek elfoglalására.

Több díjat is nyertek doktoranduszaink a 26. Nemzetközi Vegyészkonferencián
Bodor Katalin és kutatócsapata (Bodor Zsolt, Szép Róbert, Keresztesi Ágnes, Szép Alexandru) második díjat szerzett, valamint Keresztesi Ágnes és kutatócsapata (Szép Róbert, Bodor Zsolt, Bodor Katalin, Schmutzer Gabriella, Bálint Kinga) különdíjban részesült. Gratulálunk!

November 6-án alakul meg a Sapientia EMTE új Szenátusa
A szenátusi tagok megválasztásának érvényesítését követően 2020. november 6-án, 11 órai kezdettel tartja alakuló ülését a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Szenátusa, amelynek keretén belül megválasztják a testület új elnökét.

Sapiophile - Online oktatásról 2. rész
A második részben arra kerestük a választ, hogy oktatóink és hallgatóink miként élik meg a rendkívüli helyzetet. Miben fejlődtek, mit szeretnek benne, mi hiányzik számukra a legjobban, vagy melyek lesznek azok az elemek, tapasztalatok, amiket továbbvisznek magukkal az online oktatás időszakából.

Az Életfa Emlékplakett Bronz fokozatával tüntették ki Csapó János professzort
Nagy István agrárminiszter az Életfa Emlékplakett Bronz fokozatát adományozta prof. dr. Csapó Jánosnak, a Sapientia EMTE professor emeritusának, az Élelmiszertudományi Tanszék alapítójának, korábbi tanszékvezetőjének.

Lezajlottak a kari szintű választások
Az oktatói választások a Kolozsvári Kar és a Marosvásárhelyi Kar esetében érvényesek és eredményesek voltak. Az eredményeket a kari választási bizottságok a kar honlapján teszik közzé. A Csíkszeredai Karon a választás érvényesen, de csak részleges eredménnyel zárult.

A zsűri különdíját kapta Felméri Cecília első nagyjátékfilmje a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon
A Média Tanszék oktatójának Spirál című lélektani krimije az első és második filmeket bemutató versenyprogramban indult, a háromtagú zsűri – a lengyel Małgorzata Imielska, a román Dan Chişu és az ukrán-lengyel Timur Jascsenko – pedig különdíjjal jutalmazta.

Sapiophile: 5 negatív komment az online oktatásról - 1. rész
Rengeteg negatív kommentet olvashatunk a világhálón az online oktatásról. Most kiválasztottunk 5 tipikus, de fiktív hozzászólást, melyekre oktatóink és hallgatóink reagálnak. Reméljük, tapasztalataink segítségére lehetnek azoknak, akik még mindig nehézségekbe ütköznek az otthonról tanulás világában.

A Sapientia EMTE Bocskai-díjjal tüntette ki dr. Szili Katalint
Nem szabad megengedni, hogy a pártpolitika megossza a magyarságot. Meg kell találni azt a nemzeti minimumot, amiért a különböző nézeteket vallók is együtt tudnak harcolni - mondta a miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke a Marosvásárhelyi Karon tartott Egyetem Napja ünnepségen.

Egyetem Napja a Marosvásárhelyi Karon
A 2020. október 3-án, 11 órai kezdettel tartandó ünnepi rendezvényt csak limitált számú résztvevővel tudjuk megszervezni. Az eseményt élőben közvetítjük a Marosvásárhelyi Kar Youtube csatornáján. Tisztelettel kérjük, ha tehetik, csatlakozzanak online és ünnepeljenek együtt velünk!

Pályázati felhívás: Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitás a 2020/21-es tanév II. félévében
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára az Erasmus+ tanulmányi mobilitási programban való részvételre a 2020/2021-es tanév második félévében. A pályázatok 2020. október 9. péntek déli 12:00 óráig küldhetők be.

XXIII. Online Agrártudományi ETDK
A Sapientia EMTE a 2020/2021-es tanév első félévére meghirdeti a XXIII. Agrártudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciát (ETDK), amely online módon kerül megrendezésre. Jelentkezés, kivonat és dolgozat leadása: 2020. október 16., 23:59 óra.

Egyetemisták számára hirdet nemzetközi online ötletversenyt a Deutsche Telekom IT Solutions
A futuRE:build elnevezésű online eseményre olyan közép-kelet-európai egyetemi hallgatók csapatait várják, amelyek kreatív intelligenciájuk, innovatív ötleteik és újszerű megoldásaik révén a világjárvány utáni világ égető problémáira nyújthatnak megoldásokat.

Online évnyitóval indult a 2020/2021-es tanév
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 20. tanévét együtt nyitotta meg a Csíkszeredai Kar, a Marosvásárhelyi Kar és a Kolozsvári Kar. Az adás a hírben nézhető vissza.

Útmutató a felsőoktatási intézményekben a járvány idejére vonatkozó egészségbiztonsági intézkedéseket illetően
Kivonat a tanügyminiszter 5487/1494/2020 sz. rendeletéből, és a vonatkozó szabályzatokból. Érvényes 2020. szeptember 2-tól.

Tanszéki és kari szintű választások a Sapientián - az új Szenátus megválasztása
Az egyetemi választások folytatásaként 2020. szeptember-október hónapban, a Sapientia EMTE Szenátusa által elfogadott ütemezés alapján tanszékvezetőt, kari tanácsi tagokat, tanszéki tanácsot és szenátusi tagokat választ az egyetemi közösség.

Huszadik tanévét kezdi meg a Sapientia EMTE
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 20. tanévét együtt nyitja meg a Csíkszeredai Kar, a Marosvásárhelyi Kar és a Kolozsvári Kar. A járványhelyzetre való tekintettel a megnyitóra online kerül sor 2020. szeptember 15-én, kedden, 14 órától.

Álláshirdetés: Kapus állás
A Sapientia Alapítvány pályázatot ír ki KAPUS ÁLLÁS betöltésére. Jelentkezési feltételek: középiskolai végzettség, magyar nyelv ismerete. Előnyt jelent: a munkakörnek megfelelő jártasság, előzetes tapasztalat, a munkakör feladataival összefüggő szaktanfolyam elvégzése. Munkavégzés helye: Kolozsvár.

Tandíjmentes helyekre is lehet jelentkezni az őszi felvételin
A Sapientia EMTE fennmaradó tandíjmentes és tandíjas helyeire 2020. szeptember 2-tól lehet jelentkezni. Az őszi beiratkozás kizárólag online történik, továbbá a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel a jelentkezők mentesülnek a beiratkozási díj befizetésének terhe alól. A felvételi beiratkozási platform ITT érhető el.

Nemzetközi versenyben hallgatóink filmje: Szkopjeben kerül bemutatásra a Szabad Románia
Sós Timothy (rendező) és Nagy Márton (operatőr), a Sapientia filmművészet, fotóművészet, média szak harmadévesei közösen dolgozták ki a '89-ben játszódó Szabad Románia rövidfilm ötletét. A kilencperces alkotást 1300 beküldött munka közül választották ki.

Hibrid rendszerű oktatás bevezetését tervezi a Sapientia EMTE a 2020/2021 tanév első félévében
A Vezetőtanács határozata szerint, amennyiben a járványügyi helyzet és az országos szintű rendelkezések lehetővé teszik, a 2020/2021 tanév első félévében a Sapientia EMTE-n az oktatási tevékenység megszervezése a jelenléti és digitális oktatás kombinációja által történik, ún. hibrid oktatási rendszer bevezetésével.

Sapientiás fődíjas a TIFF helyi filmek versenyén
Farkas Boglárka Angéla a Sapientia EMTE média szakán államvizsgafilmként készítette el fekete humorral átitatott filmjét egy spontánul alakult halotti torról, amelyben a gyászhoz kapcsolódó érzéseket vizsgálja. A fődíjjal egy 1500 eurós pénzjutalom és egy évig havi egy doboz premium csokoládé is jár. A helyi versenyben hét rövidfilm indult, köztük négy magyar alkotás.

Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki dr. Bitay Enikőt
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának egyetemi docense, az Erdélyi Múzeum-Egyesület főtitkára, az erdélyi magyar kutatás és oktatás területén végzett színvonalas munkája, valamint a kolozsvári kulturális, illetve tudományos közéletben betöltött szerepe elismeréseként vehette át a rangos kitüntetést.

Jól vizsgázott a Sapientia EMTE az online felvételin
Sikeresnek bizonyult az első online felvételi iratkozás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. A felhasználóbarát iratkozási felületnek köszönhetően gördülékenyen, fennakadások nélkül zajlott a beiratkozási folyamat. Az alap- és mesterképzéses szakokra összesen 1223-an jelentkeztek.

A Scientia Kiadó legújabb kiadványai az MTA Könyvtár Repozitóriumának weboldalán
A kiadványok az alábbi linkeken érhetők el: Márton Lőrinc–Fehér Áron: Irányítástechnika. Laboratóriumi útmutató Erika-Mária Tódor, Enikő Pál, Zsuzsanna Dégi, Vilma-Irén Mihály (ed.): Spaţii Intermediare / Spaces in Between

A Kolozsvári Akadémiai Bizottság 2020. II. félévére szóló pályázati felhívása
A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) elnökségének döntése értelmében 2020. II. félévében tudományos rendezvényekre, illetve tudományos kiadványok megjelentetésére igényelhetnek a szakbizottságok támogatást.

Mit lehet tenni a Szent Anna-tó megmentése érdekében?
Rohamosan romlik a Szent Anna-tó vizének minősége, a kialakult helyzet mielőbbi beavatkozást igényel. Erről és a lehetséges megoldásokról kérdezte az Erdély TV a Csíkszeredai Kar oktatóját, dr. Máthé Istvánt.

Elstartolt az online felvételi!
2020-ban kizárólag online lehet felvételizni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemre, a beiratkozás pedig ingyenes. 2020. július 8., szerdától működik a felvételi platformunk, szakjainkra a szükséges adatok és dokumentumok feltöltésével lehet jelentkezni. A platform IDE és a képre kattintva is elérhető, részletes információk ITT találhatók. Várunk az Egyetemre!

Pályázati felhívás: Székely Előfutár Ösztöndíj 2020.
A Székely Előfutár Ösztöndíjak célja a Székelyföldről és Erdélyből származó, alkotó tehetségek támogatása tudományos munka tanulásában, melyet választott tanácsadó segítségével egyetemi vagy kutatóintézeti irányítással végeznek. A támogatás teljes összege nyertes pályázónként maximum 1000 amerikai dollár.

Környezetbarátan a rák ellen – volt hallgatónk publikációja
Kántor Izolda, a Környezettudomány Tanszék volt hallgatója olyan környezetbarát anyagok előállításán dolgozik, amelyekkel célzottan, helyileg lehet felszabadítani a rákellenes hatóanyagot az emberi szervezetben. A munkatársaival együtt elért eredményeit egy nemzetközi neves szaklapban közölte, mely »ide« kattintva elérhető.

Kétszázadik ülését tartotta a Sapientia EMTE Szenátusa
Június 26-án, pénteken tartotta 200. jubileumi ülését a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Szenátusa. A virtuális térben tartott értekezleten arról is határozott a testület, hogy Bocskai-díjat adományoz Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízottnak, az Országgyűlés volt elnökének.

Képességvizsga: interaktív térkép készült a Sapientián az eredményekből
A Marosvásárhelyi Kar Matematika-Informatika Tanszékének adjunktusa, Dr. Jánosi-Rancz Katalin Tünde és hallgatói elkészítették a képességvizsga országos eredményeinek interaktív vizualizációját. Az adatok ITT böngészhetők.

Pályázati felhívás: Collegium Talentum program (2020–2021-es tanév)
A Sapientia Hungariae Alapítvány kuratóriuma a tanulmányaikat a felsőoktatásban végző külhoni magyar hallgatók szakmai munkáját, az értelmiségi pályán való előrehaladásukat segítendő, pályázatot hirdet a Collegium Talentum 2020/2021-es tanévi programjában való részvételre.

Pályázati felhívás tervezésre
A Sapientia Alapítvány és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem magánpályázatot hirdet az egyetem új, Sepsiszentgyörgy északi határában, a Sepsi Arénával szemben, mintegy 12 ha területen elhelyezkedő campusának generáltervezésére. A campus oktatási és adminisztratív felületeket, laboratóriumokat, sportlétesítményeket és egy bentlakást foglal magába.

Pályázati felhívás: Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram, 2020/21-es tanév
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet hallgatók számára a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogramban való részvételre, a 2020/2021-es tanév első és második félévében. Jelen pályázati felhívás célja a hallgatók egy félévre (5 hónap), valamint 1 hónapra terjedő részképzési mobilitásának támogatása.

Online ballagtak a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának végzős hallgatói
2020. június 6-án került sor a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának ballagására. Az esemény a járványügyi helyzet miatt nem a megszokott módon zajlott. A végzős hallgatók online dobták fel a kalapokat, videókat küldtek és ebből készült egy kis közösségi film.

Animációs kisfilmmel népszerűsíti a 2020-as felvételit a Sapientia EMTE
A videóból kiderül, hogy miért érdemes a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet választani a közelgő egyetemi felvételin. Annyit elárulunk, hogy nemcsak azért, mert ingyenesen és online lehet jelentkezni szakjainkra. Találkozzunk az egyetemen!

Erasmus+ pályázati felhívás programországban megvalósuló oktatási célú mobilitásra (STA) a 2020/2021-es tanévben (KA103)
A Sapientia EMTE pályázatot hirdet oktatási célú Erasmus+ mobilitási támogatás elnyerésére a 2020/2021-es tanévben. A pályázat célja: lehetőség biztosítása oktatási célú mobilitás (oktatási tevékenység) megvalósítására külföldi felsőoktatási intézményben, az Európai Unió Erasmus+ programjának keretén belül.

Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak programországban megvalósuló képzési célú mobilitására (STT) a 2020/2021-es tanévben (KA103)
A pályázat célja lehetőség biztosítása a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem felsőoktatási munkatársai számára képzési célú mobilitás (STT) megvalósítására az Európai Unió Erasmus+ programja keretén belül.

Az online felvételivel kapcsolatos tudnivalókról beszélt a Sapientia EMTE rektora az Erdélyi Figyelőben
Az ingyenes, online beiratkozással kapcsolatos tudnivalókról és a jelenlegi sajátos időszak legfontosabb tapasztalatairól kérdezte Dr. Dávid Lászlót, a Sapientia EMTE rektorát az Erdélyi Figyelő.

Zebra dr. Tonk Mártonnal: beszélgetés az oktatásról a koronavírus-járvány idején
Az Erdélyi Magyar Televízió június 1-jei adásának vendége volt a Sapientia EMTE Szenátusának elnöke, a Kolozsvári Kar dékánja és Vörös Alpár iskolaigazgató. „Bizalomerősítő is volt sok tekintetben – és jelen pillanatban is az – ez az időszak” – foglalta össze az elmúlt hónapok pozitívumait Tonk Márton.

Újabb lépések a tiszta víz irányába – sapientiás kutatók nemzetközi publikációja
A Nature csoporthoz tartozó rangos Scientific Reports folyóiratban publikált tanulmányt a Környezettudomány Tanszék oktatója és kutatója, dr. Tonk Szende, illetve Rápó Eszter volt hallgatónk, doktorandusz, valamint neves magyarországi intézmények kutatói.

Sapientiások az EUHL egyéni díjazottjai között
Nyilvánosságra hozta az előző szezon legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó sportembereinek listáját az European University Hockey League (EUHL). A Sapientia U23 játékosát, Róth Zoltánt a legjobb újoncnak, Horvát Tamást pedig a liga legjobb csapatmenedzserének választották.

SAPIECON Applikáció
Elkészült az első tananyagra épülő Sapientiás telefonos alkalmazás, a SAPIECON, amely 3 közgazdasági tárgyra fókuszál: Bevezetés a közgazdaságtanba, Mikroökonómia és a Makroökonómia. A folyamatosan bővülő applikációban jelenleg 432 tesztkérdés található a Bevezetés a közgazdaságtan tárgyhoz kapcsolódóan.

Pályázati felhívás tudomány-, művészet-, irodalom- vagy technikatörténeti tárgyú könyvek kiadására - 2020
A Scientia Kiadó, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kiadója nyílt pályázatot hirdet erdélyi vonatkozású tudomány-, művészet-, irodalom- vagy technikatörténeti tárgyú könyvek megjelentetésére.

Rektorválasztás módját meghatározó referendum eredményei
Lezárult a rektorválasztás módját meghatározó egyetemi referendum. A választási névjegyzéken 221 választójoggal rendelkező személy szerepelt, közülük 165-en adták le szavazatukat, ami 74,66 %-os részvételt jelent. A szavazók többsége (80,6 %-a) az általános, közvetlen, titkos és egyenlő szavazás útján történő rektorválasztásra voksolt.

Online rendezik meg a XXI. Erdélyi Műszaki Tudományos Diákköri Konferenciát
A Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) és a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Hallgatói Önkormányzata (msHÖK) az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Tanács szakmai irányításával meghirdeti a XXI. Erdélyi Műszaki Tudományos Diákköri Konferenciát (MTDK 2020). Időpont: 2020. július 04.

Online, beiratkozási díj nélkül lehet felvételizni a Sapientiára
A Sapientia EMTE Szenátusa úgy határozott, hogy a 2020/2021-es egyetemi felvételi beiratkozás kizárólag online módon fog történni, a jelentkezőket pedig mentesíti a beiratkozási díj térítése alól. A döntés értelmében az alap- és mesterképzésekre való nyári és őszi beiratkozás, és ahol szükséges, a felvételi vizsga is egy online platformon keresztül fog zajlani. Beiratkozási időszak: 2020. július 8-tól.

Egyetemi választások: a referendumot megelőző utolsó online tájékoztató konferencia
2020. május 25-én, hétfőn kerül sor a 2020. május 27-én tartandó referendum utolsó online tájékoztatójára. Alábbiaknak a tájékoztatók teljes menetrendje olvasható, a választással kapcsolatos megjegyzések, fellebezések pedig a referendum@sapientia.ro címre küldhetők.

Útmutató a rektorválasztás módját meghatározó referendumon történő szavazáshoz
A rektorválasztás módját meghatározó referendumon a szavazás elektronikusan történik, a Neptun ETR-en keresztül. A szavazási titkos, a válaszok anonimak, csak a jelenlétet rögzíti a rendszer. Az útmutató IDE kattintva érhető el.

Scientia kiadványokat tett közzé a REAL
Újabb Scientia-kiadványokat publikált a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ repozitóriuma, a REAL. A kiadványok az alábbi linkeken érhetők el: Márton Lőrinc, Fehér Áron: Irányítástechnika, egyetemi jegyzet Lajos Katalin, Tapodi Zsuzsa (szerk.): Köztes terek, konferenciakötet

Pályázati felhívás: Sapientia Maximus Hallgatói Díj 2020
A Sapientia EMTE Tehetséggondozási és Tudományos Diákköri Tanácsa pályázatot hirdet a SAPIENTIA MAXIMUS HALLGATÓI DÍJRA, a legkiemelkedőbb hallgatói tudományos munka elismeréseként. A díj oklevélből és pénzjutalomból áll, annak átadására a kari évzáró ünnepségek alkalmával kerül sor.

Egyetemi választások: nyilvános a választói lista
Nyilvánosan elérhető a szavazati joggal rendelkező oktatók és hallgatók jegyzéke. Kérjük az egyetemi polgárokat, ellenőrizzék, hogy szerepelnek-e az ITT található adatbázisban. Az egyetemi választásokkal kapcsolatos összes információ ITT érhető el. A referendummal kapcsolatos észrevételeket, megjegyzéseket a referendum@sapientia.ro e-mail-címen lehet jelezni.

Volt sapientiás alkotása nyerte a legjobb Úton dokumentumfilmnek járó díjat
A 2010-ben végzett László József kísérleti filmje lett díjnyertes a Mediawave fesztivál online versenyében. A rendező Sapienta EMTE filmes szakán diplomázott 2010-ben. Több kisjátékfilm után 2016-ban fejezte be első nagyobb lélegzetvételű projektjét, a 70 perces Human Places című dokumentumfilmet.

Oktatóink az online jogászképzésről
A koronavírus-járvány hatására teljesen megváltozott az oktatás: átkerült a virtuális térbe. Ez oktatónak és hallgatónak egyaránt nagy kihívás. Nemsokára vége a szorgalmi időszaknak: a Jogtudományi Intézet oktatói mondják el a tapasztalataikat az online oktatásról.

Erdélyi mindennapok egy világjárvány idején - Egy szociológiai kutatás tanulságai
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Alkalmazott Társadalomtudományi Kutatóközpont online kérdőíves kutatást végzett. Kutatóink arra keresték a választ, hogy hogyan viszonyul az erdélyi magyar közösség a COVID-19 járványhoz. A kutatási jelentés ITT érhető el.

Sapientiás oktatók is vannak az MTA Arany János díj és érem 2020. évi díjazottjai között
Arany János Fiatal Kutatói Díjban részesül Farkas Csaba matematikus, a Marosvásárhelyi Kar docense és Arany János-érmet kap Tonk Márton filozófiatörténész, a Kolozsvári Kar egyetemi tanára. A Magyar Tudományos Akadémia díjainak és okleveleinek átadására később kerül sor.

Sapientia.ro
Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Rektori Hivatal

400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár) str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4

Tel.: +40 723 614 525, fax: +40 264 593 688
E-mail: officesapientia.ro

 

btz webdesign