sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Jövőre indul a néptánc szak a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán

Az egyetem november 29-én kapta meg az értesítést a szak jóváhagyásáról. „Bizalmi besorolással engedélyezték, ami a legjobb „osztályzatot” jelentette számunkra. Ez egyben azt is bizonyította, hogy a tanintézményt felkészültnek találták a szak elindítására, s működtetésére” - mondta Tonk Márton dékán.

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán 2020-ban már biztosan lehet majd néptánc szakra jelentkezni. Az egyetem már idén is meghirdette volna a felvételit a táncművészeti alapképzésre, de akkor nem sikerült megszerezni a szükséges ideiglenes működési engedélyt - mondta az MTI-nek adott interjújában Tonk Márton. A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dékánja közölte, a néptáncművészeti szak engedélyezése érdekében márciusban egy akkreditációs dokumentációt adtak le, amelynek nyomán egy hónapja bejelentkezett az Országos Minőségbiztosító Bizottságnak a helyszíni szemlét végző bizottsága, hogy felmérje az intézmény kapacitását, az indítandó szakhoz szükséges szakmai potenciált, valamint az oktatói állományt. 

Elmondása szerint november 29-én vehették kézhez a bukaresti döntést a szak jóváhagyásáról a Kolozsvári Karon. „Bizalmi besorolással engedélyezték, ami a legjobb „osztályzatot” jelentette számunkra. Ez egyben azt is bizonyította, hogy a – szakmai, emberi, infrastrukturális kapacitása alapján – a tanintézményt felkészültnek találták a szak elindítására, s működtetésére” - fogalmazott.

Hozzátette: a romániai szabályok szerint a jelenlegi működési engedély az első fázist jelenti, és azért kell három év múlva kezdeményezni a szak végleges akkreditációját, mivel a román minőségbiztosítási rendszer mutatók alapján vizsgálja a végzős évfolyamokat. Ilyen szempont lehet például, hogy a végzősök hány százaléka hasznosítja diplomáját az adott területen. Így a negyedik évben nyílik lehetőség a szak végleges akkreditációjára. Tonk Máton elmondta, az akkreditációs iratokban is szerepel, hogy az oktatók többsége erdélyi szakember, akik már letették névjegyüket a néptáncmozgalomban. Rajtuk kívül három magyarországi oktatóra is számítanak, és az a céljuk, hogy hogy a szak hosszútávú működése eredményeként saját oktatói gárdát is kineveljenek.

„Tizenöt hallgatóval akkreditálták a szakot; nincsenek kétségeim a létszámot tekintve, a beadvány óta eltelt időszakban engem is meglepett, hogy milyen élénk érdeklődés övezi munkánkat az érettségiző fiatalok körében, így évekre előre biztosítva látom a szak korrekt működését”- mondta el Tonk Márton. Ahogyan a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem minden képzésére, úgy a néptáncművészeti szakra is várják a fiatalokat a Kárpát-medence minden magyar régiójából, tette még hozzá - jegyezte meg. 

néptánc

Eseménynaptár

2019. december

KeSzCsSzVa
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031