Kezdődik a felvételi a Sapientián

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Kezdődik a felvételi a Sapientián
Kezdődik a felvételi a Sapientián
Kezdődik a felvételi a Sapientián
2016. július 15.

Közel 1500 helyre lehet felvételizni idén a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai karain.

Alapképzésen 1120, míg mesterképzésen 323 hely áll a felvételizők rendelkezésére, a beiratkozások július 18-án kezdődnek. A Sapientia EMTE kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai karain sajtótájékoztatón közölték a felvételi tudnivalókat.
 
A Kolozsvári Kar négy alapképzési szakán 120 helyet, a négy mesterszakon pedig 65 helyet hirdetnek meg – jelentette be Tonk Márton dékán és Szenkovics Dezső kari titkár. A szakok mindegyikén külön felvételi vizsgát tartanak, az ingyenes és költség-hozzájárulásos helyek száma közel fele-fele arányban vannak. Újdonság, hogy a 2016/2017-es tanévtől a Kolozsvári Kar minden alapképzési szakához mesterképzés is társul, mivel a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság akkreditálta a Környezetvédelem és monitoring mesterszakot, ahol 5 tandíjmentes és 10 költség-hozzájárulásos helyet hirdettek meg.
 
 
Tonk Márton elmondta: valamennyi mesterszakot nemzetközi együttműködésben hirdetnek meg. A Diplomácia és interkulturális tudományok szak a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, a Filmtudomány szak az Eötvös Lóránt Tudományegyetemmel (ELTE), az újonnan induló Környezettudomány és monitoring szak a Szegedi Tudományegyetemmel és az ELTÉ-vel együttműködésben indul, míg az angol nyelvű képzést biztosító Európai és nemzetközi üzleti jog képzés a Debreceni Egyetemmel közösen zajlik. Utóbbi szakra román anyanyelvű diákok jelentkezését is várják. A sajtótájékoztatón elhangzott: a diákok tanuljanak akár ingyenes, akár költség-hozzájárulásos helyen, mindkét esetben jogosultak érdem-, tanulmányi-, vagy szociális ösztöndíjra.
 
A Kolozsvári Kar nyolc szakon kínál minőségi oktatást kiscsoportoknak. Alapképzésen három szakon (Jog, Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok valamint Filmművészet, fotóművészet, média szak), a mesteri képzések mindegyikén tartanak idén felvételit, amelyekre július 26-29. között kerül sor. A beiratkozási és felvételi időpontok részletes lebontásban megtalálhatók a kar honlapján.
 
A Marosvásárhelyi Karon12 alapképzéses szakon 525, illetve négy mesteri szakon 105 helyet hirdetnek meg. A tandíjmentes alapképzéses helyek száma 215, még a tandíjmentes mesteri helyek száma 55 – hangzott el a marosvásárhelyi sajtótájékoztatón, amelyet Dávid László rektor és Kelemen András dékán tartottak. A magyar állam támogatásával működő Sapientia EMTE az elmúlt több mint másfél évtizedben bebizonyította, hogy az erdélyi magyarság egyik meghatározó intézményévé vált − mondta Dávid László. Link
 
 
A Csíkszeredai Karon szintén július 18-27. között várják a felvételizőket. Idén 15 alapképzésre és 5 mesteri képzésre több mint 300 tandíjmentes helyet hirdetnek meg, valamint ezen felül tandíjas helyek is várják az érdeklődőket. Makó Zoltán dékán szerint minden évben azon képzésekre jelentkeznek többen, amely konkrét elhelyezkedési lehetőséget ad, karrierlehetőséget látnak benne a diákok. Hozzátette: más képzéseket igyekszik az intézmény közelebb vinni a tanulókhoz.  
 
A felsőoktatási intézmény ebben az évben is szervezett egyetemnépszerűsítő kampánykörutat, melynek célja szintén megismertetni a középiskolásokkal a továbbtanulási lehetőségeket. A fogadtatás ezekben az iskolákban egyre jobb, nyitottabban kezelik a felajánlást. Csíki Adél PR felelős megjegyezte: leginkább a diákok tekintetéből jön a pozitív visszajelzés, egy-egy előadás után megnő az érdeklődés a Sapientia irányába, és motiváltabban, céltudatosabban állnak hozzá a továbbtanuláshoz. Kósa István, a Csíkszeredai Kar dékánhelyettese elmondta, főként a székelyföldi hallgatók érdeklődnek a csíkszeredai helyszín iránt, így a felvételizők nagy része Hargita és Kovászna megyéből érkezik, de Maros, Brassó és távolabbi megyékből is vannak jelentkezők.
Hírek
2024-04-17
2024-04-16
2024-04-16
2024-04-15



Tagek

Erasmus+ oktatási és képzési célú mobilitás: eredményt hirdetett a Sapientia EMTE
Nyilvánosak a támogatott pályázatok eredményei.

Idén is lesz Sapientia sátor Tusványoson
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2016-ban is jelen lesz a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban. Programjainkat 2016. július 20-23. között látogathatják az érdeklődők.

Tehetséggondozási együttműködésben vesz részt a Sapientia EMTE
A Gödöllőn aláírt együttműködési szerződés a romániai felsőoktatásban tanuló magyar diákok tehetséggondozását segíti.

Környezettudományi együttműködés az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel
A Sapientia EMTE és az ELTE közötti megállapodás a 2016 őszétől induló környezettudományi mesterképzés szakmai támogatását célozza, magas képzettségű oktatók és kutatók részvételével.

Átvehetők az egyetemi és mesteri oklevelek Kolozsváron
Azon végzett hallgatók, akik a Sapientia EMTE által szervezett államvizsgán/disszertáción vettek részt, személyesen átvehetik egyetemi/mesteri oklevelüket Kolozsváron a Rektori Hivatalban, naponta 9-15 óra között

Sapientiás oktatót választottak az Alkotmánybíróság tagjává
Varga Attilát, a Sapientia EMTE kolozsvári karának egyetemi docensét, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főgondnokát választotta szerdán alkotmánybíróvá a képviselőház.

A Sapientia a fiatal értelmiségiek szülőföldön maradásához járul hozzá
A Sapientia több mint egyetem, a fiatalok szülőföldön maradásához járul hozzá – hangzott el a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem központi ballagási ünnepségén, Marosvásárhelyen.

Simó Ibolya filmje nyerte a TIFF helyi filmek versenyét
A Sapientia EMTE hallgatójának filmjét még 2011-ben forgatták a zetelaki gát mellett lévő benzinkútnál és az udvarhelyi Első Emelet kávézóban.

Akkreditálták a Környezetvédelem és monitoring magiszteri képzésünket!
Ma érkezett a hír, hogy pozitívan bírálta el új mesteri képzésünket az Akkreditációs Bizottság Bukarestben.

Újabb II. helyezés a Digilent Desing Contest versenyen
A versenyt 2016. május 14-15 között szervezték Kolozsváron.

Ezüst Akadémia: évzáró telt ház előtt Csíkszeredában
Minden alkalommal telt ház előtt tartottak előadást az Ezüst Akadémia meghívott előadói Csíkszeredában. Az idősebb korosztálynak szóló oktatási program hivatalosan szerdán zárult a Csíki Moziban. - írja a székelyhon.ro

Biomérnök hallgatók hozták haza a X. Kárpátaljai TDK I. díját
2016. május 20-22. Között szervezték meg Kárpátalján, Beregszász városában a X. Jubileumi Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát (KTDK).

Erasmus+ pályázati felhívás oktatási célú mobilitásra (STA)
A pályázás a 2016/2017-es tanévre vonatkozik.

Erasmus+ pályázati felhívás felsőoktatási munkatársak képzési célú mobilitására (STT)
a 2016/2017-es tanévben.

Hallgatóink rövid dokumentumfilmekből álló sorozata, A Házsongárd arcai
A sorozatot május 18-án 18:00 órától mutatjuk be a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Aula Magna termében.

MAXIMUS hallgatói díj a Csíkszeredai Karon
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara 2015 májusában alapította meg ezt a díjat, amelyet egy végzős alapképzéses, illetve egy végzős mesteris, kiemelkedő eredményeket elért hallgatónak ítél oda évente.

Közzétesszük a 19. Agrártudományi ETDK eredményeit
2016. május 6-7. között került megszervezésre az Agrártudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán.

ECN programozói és matematika csapatverseny
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara idén is megszervezi az ECN programozói és matematika csapatversenyt.

Mesteris nyílt napokat szervezünk Csíkszeredában
2016. május 20-21. között szervezzük meg a mesteris nyílt napokat a Sapientia EMTE, Csíkszeredai Karán.

Gulág előadássorozat Kolozsváron
Magyarok szovjet fogságban 1944 és 1953 között címmel több hónapon át tartó előadássorozatot szervez a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem.

A magyar design bemutatása a Rubik-kocka jegyében (Csíkszereda)
2016. május 11-én, szerdán kerül megszervezésre A magyar design bemutatása a Rubik-kocka jegyébennevezetű esemény, melynek szervezői a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és Sapientia EMTE Csíkszeredai Hallgatói Önkormányzata.

Bitay Enikő az első erdélyi nő a Magyar Tudományos Akadémia tagjai között
Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották Bitay Enikőt, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának docensét.

Dr. Makó Zoltán volt a vendége a Ma délután című műsornak
2016. május 1-jén, vasárnap került adásba a Sapientia EMTE csíkszeredai campusát bemutató stúdióbeszélgetés az M1-es csatornán.

Negyedik helyezés a Magyarok a Marson elnevezésű robotika versenyen
A Sapientia csapata negyedik helyezést ért el a Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyén, közismertebb nevén a Magyarok a Marson elnevezésű robotika megmérettetésen.

Aranyérmes oktatói siker
2016. március 23-25. között zajlott a Kolozsvári Műszaki Egyetemen a PRO INVENT Nemzetközi Feltaláló és Innovációs Kiállítás.

Közigazgatás-tudományi doktori képzés a Sapientia EMTE és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem együttműködésében
Csütörtökön, 2016. április 28-án a Sapientia vendégül látta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem küldöttségét.

Szent György Napokon a Sapientia: Trendek a tudományokban
2016. április 23-án, szombaton a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara is képviselteti magát az idei Szent György Napokon. Mint minden évben, idén is készültünk szakmai, valamint szórakoztató programmal.

Dr. Jeremiás Éva előadása a Kolozsvári Karon
A Tudománytörténet Iránban című előadásra 2016. április 20-án, szerdán 18 órától kerül sor a Sapientia EMTE Tordai úti épületének B301-es termében.

VI. Kiss Elemér programozói tábor
2016. április 8-10. között, a Kiss Elemér Szakkolégium tehetséggondozási programján belül, megszervezésre került a VI. Kiss Elemér programozói tábor.

Eötvös Loránd Tudományegyetem Kárpát-medencei Nyári Egyetem 2016
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem huszonegyedik alkalommal rendezi meg a határon túli magyar anyanyelvű egyetemi hallgatók számára az ELTE Kárpát-medencei Nyári Egyetem 2016 programot.

Álláshirdetés: PR felelős (Kolozsvár)
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Rektori Hivatala pályázatot hirdet PR felelősi munkakör betöltésére Kolozsváron.

Barabási Albert László a Sapientiáról
A Csíkszeredából elszármazott fizikus, hálózatkutató a szekelyhon.ro portálnak adott villáminterjújában a következőket mondta Egyetemünkről, amikor az értelmiségi fiatalok visszavonzásáról kérdezték.

A rektorválasztási referendum eredményei
Lezajlott a rektorválasztás módját eldöntő egyetemi referendum.

Nemzeti Tehetség Program - felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet.

XVII. Műszaki Tudományos Diákköri Konferencia
Helyszín: Temesvár, Temesvári Műszaki Egyetem, Villamosmérnöki és Energetika Kar.

Álláshirdetés - Rendszergazdát keresünk!
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kara versenyvizsgát hirdet a következő állás betöltésére: rendszergazda. Munkaidő: napi 8 óra.

A Bonis Bona Discere - Bibó István emlékrendezvény
Bibó István emlékrendezvénynek ad otthont a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának aulája a hétvégén.

Rektorválasztás - referendum 2016 (emlékeztető)
Április 8-án lesz a rektorválasztás módját eldöntő egyetemi referendum.

Újra akkreditálták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet
Az intézményi akkreditációt követően ötévente kerül sor időszakos minőségi felmérésre, az akkreditáció megújítása céljából.

Erasmus+ Open Doors tájékoztató és beszélgetés
Kíváncsi vagy, hogy milyen lehet az Erasmus+ programban részt venni? Pályáznál, de vannak kérdéseid, amelyekre még nem tudod a választ?

II. Közegészségügyi Konferencia: Egészség és életstílus
Második alkalommal kerül megszervezésre a Közegészségügyi Konferencia 2016. április 16-án Egészség és életstílus címmel Marosvásárhelyen

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki Veress Emőd oktatónkat
A kitüntetést Trócsányi László, Magyarország igazságügyi minisztere adta át a Sapientia EMTE egyetemi docensének.

iPhone mobilalkalmazás-feljesztő képzés Csíkszeredában
A régió egyik legnagyobb tapasztalatú iOS fejlesztőjének segítségével újabb képzés indul a témában, amelyre már Sapientiás hallgatók is jelentkezhetnek.

Felvételi felkészítőt tartunk a filmművészet, fotóművészet, média szakon
Idén április 23-án, szombaton tartja felvételi előkészítőjét a Média tanszék, amelyre várja a leendő diákokat.

Kari TDK Kolozsváron
A kari TDK-ra való elektronikus jelentkezés határideje (ekkor kell elküldeni a kivonatokat is!): 2016. március 21., 23.59 óra.

Vizsgafeladatból ÜTV-díjas vállalkozás
Első díjat nyert a Sapientia csapatának LurkóTé(r)ma nevű vállalkozása március 11-én, pénteken Sepsiszentgyörgyön a 6. Üzleti Tervek Versenyén (ÜTV).

SapiTour - turisztikai verseny középiskolásoknak
A Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kara megszervezi idén a SapiTour turizmus ismereti vetélkedőt, amelyre 2-3 fős középiskolai csapatok jelentkezését várjuk.

A Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki Varga Attila oktatónkat
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozott oktatónknak.

Middle Bengali Retreat cum Workshop in Transylvania, 2016
We gladly welcome you to participate in our conference, which provides an opportunity for young researchers, teachers and PhD students to present and discuss their research results.

Média laboráns munkatársat keresünk!
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara média laboráns munkatársat keres félállásban!

II. (Szovátafürdői) Jogászgyűlés
A tavalyi nagysikerű I. (Torockói) Jogászgyűlés után újra megrendezésre kerül az erdélyi jogászok szakmai találkozója.

"Na most menjek vagy maradjak?"
Előadás a levállásról, családon belüli autonómiáról a Marosvásárhelyi Karon.

Erasmus+ hallgatói pályázati felhívás
Tanulmányi mobilitás – 2016/2017-es tanév, szakmai gyakorlat mobilitás – 2016. nyár.

13th Annual International Conference on Economics and Business
We gladly welcome you to participate in our conference, which provides an opportunity for young researchers, teachers and PhD students to present and discuss their research results.

Vendégtanári program a Környezettudomány Tanszéken
Dr. Dibó Gábor egyetemi tanár, Széchenyi István díjas professzor tanszékünkön tart előadásokat a következő héten.

Tisztújítás a kHÖK-nél
Március 1-én a Sapientia EMTE Kolozsvári Hallgatói Önkormányzatának éves tisztújító közgyűlésén új elnököt és elnökséget választottak az érdekvédelmi szervezet élére.

Rektorválasztási referendum - Tájékoztató
Az egyetemi rektorválasztási referendumról szóló tájékoztató ülések időpontjai.

Sorsolás - tájékoztató körút 2016
Kisorsoltuk a 2016-os felvételi tájékoztató körút során meghirdetett versenyünk győzteseit.

Ösztöndíj a 2015–2016-os tanévben államvizsgázók támogatására
A Hargita Megyéért Egyesület, Hargita Megye Tanácsával közösen, idén is meghirdeti az államvizsgázó Hargita megyei hallgatókat támogató ösztöndíjprogramját.

Idén is lesz AHEA ösztöndíj!
Az AHEA (American Hungarian Educators Association, illetve Amerikai Magyar Tanárok Egyesülete) évi 1000 dollár értékű ösztöndíjjal támogatja az erdélyi fiatalokat.

KPMG BigOne 2016 – Mérlegen a tudásod!
Szeretnéd megtapasztalni, milyen lehet egy Big Four vállalatnál dolgozni? Érdekel a könyvvizsgálat és az üzleti tanácsadás? Szállj be a játékba, és próbáld ki magad!

Lezajlott a 2016-os felvételi tájékoztató körút
A Sapientia EMTE 2016. február 15-26. között szervezte meg a már hagyományosnak számító Az Egyetem házhoz jön nevet viselő tájékoztató körutat.

Laborkukac Diákvetélkedőre lehet jelentkezni
A Sapientia EMTE Biomérnöki és Élelmiszertudományi Tanszékei idén is meghirdetik a Laborkukac Diákvetélkedőt a romániai magyar általános- és középiskolások számára.

Rangos versenyen nyertek második díjat a tájépítész hallgatók
Tájépítész hallgatóink a Le:Notre Institute által meghirdetett diákversenyen 163 pályázó közül a Harvard Egyetem csapatával holtversenyben másodikok lettek.

Agrártudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia
2016-ban harmadik alkalommal kerül megszervezésre az Agrártudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Hallgatói Önkormányzat közös szervezésében.

XXI. FIATAL MŰSZAKIAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKA
2016. március 17-18. között kerül megrendezésre a XXI. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka, amelyre a szervezőbizottság minden érdeklődőt szeretettel vár.

A Sapientia felvételi körútról az M1-es csatornán
2016. február 15-én, kedden az M1-es csatorna Ma reggel műsorában esett szó az egyetemnépszerűsítő akciónkról.

Domokos Pál Péter Ösztöndíj - 2016
Az ösztöndíjprogram célja a Romániában szórványban élő, vagy onnan származó, szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges magyar anyanyelvű fiatalok egyetemi tanulmányainak anyagi támogatása.

SAPIENTIA logók – milliónyi baktériumsejtből
Biomérnök hallgatóink baktériumok segítségével „megrajzolták” a Sapientia EMTE és a csíkszeredai HÖK logóját.

A rektorválasztási referendum időpontja és helyszínei
A rektor megválasztási módját eldöntő referendumra 2016. április 8-án kerül sor.

Szakmai tapasztalatcsere a Szent István Egyetemen
Február 4-7. közt egyetemünk oktatói és hallgatói meglátogatták a gödöllői Szent István Egyetemet.

Az Egyetem házhoz jön!
2016. február 15-26. között ismét megszervezzük a már hagyománnyá vált felvételi kampánykörutat Erdély középiskolásai számára.

Itt a farsang, áll a bál!
Második alkalommal kerül megrendezésre a Farsangi bál a bentlakás közössége és a Hallgatói Önkormányzat által Marosvásárhelyen.

Dr. Görög Ilona: A nagyszülők szerepe a családban
2016. február 10-én, szerdán, 16 órai kezdettel kerül sor a következő Ezüst Akadémia előadásra Csíkszeredában. Meghívott előadónk Dr. Görög Ilona lesz, aki a nagyszülők szerepéről fog előadást tartani.

Taroltak a tehetségek
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának Matematika – Informatika Szakcsoportja 2016. január 30-án, szombaton, hatodik alkalommal szervezte meg a Sapi Tehetségnapot középiskolások számára.

Tudományos társaság alakult Székelyföldön
Csíkszeredában tartotta alakuló ülését a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság (SZRTT) az év elején.

Szállásfoglalási asszisztenst keres a Travelminit!
A kolozsvári székhelyű Travelminit szállásfoglaló oldal, főállású szállásfoglalási asszisztenseket keres, flexibilis munkaidővel, az értékesítési csapat bővítéséhez.

Fessünk mikrobákkal Csíkszeredában!
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara interaktív laboraktivitásra hívja meg a csíkszeredai középiskolák XII. osztályos diákjait. A tevékenység keretében a diákok kipróbálhatják a mikrobákkal való „festést”.

Discourse, Culture and Representation II - International Conference
On 15-16 April 2016, the Sapientia University, in collaboration with the American Hungarian Educators Association (AHEA), organizes the English language international conference Discourse, Culture and Representation II.

Educatio - Mi is ott voltunk!
Egyetemünk részt vett az idei január 21-23. között zajló budapesti Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, amely újra egybegyűjtötte a magyarországi és külföldi felsőoktatási intézményeket.

Pályázati kiírás - Szoftver beszerzésére
A Sapientia EMTE pályázatot hírdet szoftver beszerzésére.

IX. Új Média Konferencia. Új média – mobilkorszak
2016. március 18-19. között rendezi meg a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar Alkalmazott Társadalomtudományi Tanszéke az Új média – mobilkorszak című IX. Új Média Konferenciát.

Pályázat nemzetközi tudományos konferenciákon való részvétel támogatására - 2016
A KPI pályázatot hirdet a Sapientia EMTE, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem főállású oktatói és kutatói számára. Pályázási időszak: 2016. január 11. – 2016. február 10.

Pályázati felhívás tudomány-, művészet-, irodalom- vagy technikatörténeti tárgyú könyvek kiadására
A pályázati csomagot elektronikusan kell beküldeni a scientia@kpi.sapientia.ro címre legkésőbb 2016. június 30-ig.

Pályázati felhívás - részképzés 2015/16 tavaszi szemeszter
Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra.

Újdonság! Hangtechnikus képzés a Kolozsvári Karon!
Hangtechnikus képzés indul a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán 2016. februárjában. A képzésre január végén lehet jelentkezni. Részletek a hírben.

Január végén tartjuk a VI. Sapi Tehetségnapot
2016. január 30-án szervezi meg a Csíkszeredai Kar Matematika-Informatika Szakcsoportja az idei Sapi Tehetségnapot.

Komyathy ösztöndíj - eredményhirdetés 2015
Egy magyar származású amerikai úr, Brian Komyathy, ösztöndíjat alapított és ajánlott fel 2000 RON értékben két végzős kommunikáció szakos diákunk számára. A pályázat lejárt, megvannak az eredmények!

Soós Kálmán ösztöndíj 2015/2016
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet pályázatot hirdet a „Soós Kálmán ösztöndíjra".

Fiatal oktatói ösztöndíj - pályázati felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet pályázatot hirdet fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíjra a 2015/2016-os tanévben.

Ősi rákok nyomában - Egy természetbúvár kalandozásai a tócsák világában
Demeter László előadással egybekötött könyvbemutatóját december 9-én 17 órától láthatják az érdeklődők a Kis Aulában a Csíkszeredai Karon.

Kelemen András, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar dékánja az idei Jenei Dezső-díjas
XVI. Műszaki Tudományos Ülésszakán, 2015. november 21-én, Kolozsváron adták át az EME Műszaki Tudományok Szakosztály kitüntetését, a Jenei Dezső-emléklapot.

Álláshirdetés: tanszéki titkár (ANYT)
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar, Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke versenyvizsgát hirdet titkári állás betöltésére.

Szilágyi László előadása Marosvásárhelyen
Kiss Elemér Szakkollégium decemberi ülésszakán Szilágyi László tart előadást "Fehérjeszekvenciák osztályozása Markov klaszterező eljárással" címmel.

Újabb izgalmas Egyetemi Este a Sapientia Kolozsvári Karán
Az Egyetemi Esték előadássorozat következő meghívott előadója Serfőző Antal budapesti kutatógeológus.

Hartel Tibor oktatónk előadást tartott a fás legelők ökológiai, kulturális és gazdasági értékeiről az Európa Parlamentben
November 17-én, a Pogány-havas Kistérségi Társulás, a Birdlife Europe és a European Forum on Nature Conservation and Pastoralism elnevezésű civil szervezetek közösen tartottak szakmai szemináriumot az Európai Parlamentben a fás legelők helyzetéről a Közös Agrárpolitika (KAP) vonatkozásában.

Ösztöndíj pályázat - Marosvásárhelyi Kar
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán működő Kiss Elemér Szakkollégium Matematika-Informatika műhelye pályázatot hirdet kutatási ösztöndíj elnyerésére, a karon alapképzésen tanuló hallgatók számára.

Egyetemi Esték: Üvegházba zárva (Kolozsvári Kar)
Az Egyetemi Esték előadássorozat következő meghívott előadója dr. Buczkó Krisztina, a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusa.

Előadás a fás legelők témakörében, meghívott vendégünk: Ted Green!
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tart előadást november 28-án a fás legelő elmélet egyik megalkotója és terjesztője, Ted Green.

RMÜE Konferencia Marosvásárhelyen
A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara ad otthont a Romániai Magyar Üzletemberek Találkozójának november 19-20-a között.

Sapientia.ro
Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Rektori Hivatal

400112 Cluj-Napoca (Kolozsvár) str. Matei Corvin (Mátyás király u.) nr. 4

Tel.: +40 723 614 525, fax: +40 264 593 688
E-mail: officesapientia.ro

 

btz webdesign