sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Rendhagyó, de annál varázslatosabb gólyabál

2020. november 13-án virtuális és zártkörű módon zajlott le a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kar évi rendhagyó gólyabálja. Az intézmény harmadéves kommunikációs szakos hallgatói Dr. Hubbes László professzor segítségével szervezték meg az eseményt.

 
Témája a Harry Potter könyvsorozat varázslatos világa volt. A 27 jelentkező első éves diákok hét csapatra oszlottak fel, valamint két előre kiadott, a filmekkel kapcsolatos feladat alapján a zsűri beosztotta őket a négy roxforti iskolai házba: a Griffendélbe, a Hugrabugba, a Hollóhátba és a Mardekárba. Videóban kellett a csapatoknak bemutatkozni, de a feladatok között kvízkérdésekre is sor került, akárcsak beazonosítani és felismerni a film egyes részleteit. Utolsó küldetésként pedig különböző irodalmi műfajokban, mágikus szavakat felhasználva kellett szöveget megfogalmazni, majd előadni mesét, novellát, verset és prédikációt is.
 
 
A gólyabál a járvány-helyzet miatt inkább zárt eseményként lett megszervezve, ennek ellenére nagy sikernek örvendett, nemcsak a szervezők és az első évesek voltak jelen, hanem számos oktató, barát, családtag, de az egyetem vezetősége is.
 
 
Az esemény győztese végül a Hollóhát lett, második helyezett a Hugrabug, őket követte a Mardekár majd legvégül a Griffendél csapata. A nyertesek pedig az egyetem jóvoltából egy-egy ajándékcsomaggal lettek gazdagabbak. Mind a szervezők és a résztvevők is egyet értettek abban, hogy az online gólyabál remek alkalom volt arra, hogy a diákok ismerkedjenek egymással és egy szórakoztató estét töltsenek el együtt a képernyők előtt. 
 
 
Az élő közvetítés visszanézhető itt.
 
- Fülöp Orsolya, szervező

gólyabál

Eseménynaptár

2020. november

KeSzCsSzVa
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30