sapientia.ro

Főoldal / Hírek /

Számos érdeklődőt vonzott a Sapientia-sátor Tusványoson

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2018-ben is jelen volt a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Egyetemünk oktatói mellett magyarországi partneregyetemünk, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) előadói is színesítették a Sapientia-sátor programkínálatát. 

A nyitónapon, július 25-én, a Csíkszeredai Kar napján Tánczos Levente-József egyetemi tanársegéd beszélt a bitcoin és a bizalom kérdéséről, ugyanakkor megtudtuk azt is, hogy honnan származik a pénz, mint fizetőeszköz, milyen stratégiák alapján épült ki a kereskedelem. Elmondta, hogy miért lesz várhatóan nem csak a pénzügyekre, hanem az egész életünkre, a bizalomról alkotott képünkre hatással a közeljövőben a kriptovaluták megjelenése? Ha bővebben érdekel a téma, kattints IDE.

A következő foglalkozást dr. Bálint Gyöngyvér, egyetemi adjunktus és dr. Kósa István, egyetemi docens tartotta, ahol a jelentkezők Tusványosi életkép témában fotóversenyre jelentkezhettek. Minden bejelentkezett játékos a kezdőcsomagban kapott egy Trust me I am a sociologist feliratos pólót, egy karszalagot, majd ezek viseletében terepszemlét tartottak és beneveztek a fotóversenyre. A legtöbb kedvelést kapott fotó tulajdonosa egy táblagépet kap ajándékba. A versenyre beküldött fotókat ITT lehet megtekinteni.

 

A sátor programjának részeként együttműködési szerződést írtak alá a Sapientia EMTE és a Székelyföldi Jégkorong Akadémia képviselői. A megállapodás aláírói: dr. Dávid László, az egyetem rektora, Kató Béla a Sapientia Kuratóriumának elnöke, valamint Tánczos Barna a Jégkorong Akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány elnöke. A megállapodás részleteiről ITT olvashatunk.

 

A nap harmadik előadója dr. Máthé István, egyetemi docens volt, aki bemutatta előadásában, hogyan halad a technológia, ha információszerzésről vagy épp tudománynépszerűsítésről beszélünk. Az elmúlt években előadónk az ivóvizek- és levegőminőséget kutatta, ugyanakkor arra a kérdésre is kereste a választ, hogy ehető-e a hó és egyáltalán miért lett tilos a fürdőzés a Szent Anna-tóban. Mindezeknek a sajtóban erős visszhangjuk volt, hiszen nem csak a helyi vagy regionális orgánumok kapták fel az eredményeket, hanem a New York Times is írt rólunk.

Az előadások közben pedig mérnök szakos hallgatóink lepték el a tusványosi tábort, hiszen flashmob jelleggel, érdekes kísérletekkel és látványos feladatokkal szórakoztatták a táborozókat. A kis laborkukacok bemutatták milyen hétköznapi eszközök is használhatók figyelemfelkeltésre. A kísérletek végeztével pedig gőzölgő limonádékat osztogattak, megsúgjuk a szárazjég volt a gőzért felelős.

A nap utolsó előadását dr. Prohászka-Rád Boróka, egyetemi adjunktus tartotta. Boróka a tolmács szakma rejtelmeibe avatta be az érdeklődőket, tisztába tettünk néhány alapfogalmat, amelyet mindig keverünk. Elmondta, hogy a fordító és a tolmács szakma miben különbözik egymástól, majd életszerű példákkal szemléltette, hogy milyen is egy jó tolmács.

 

Július 26. a Marosvásárhelyi Kar napja volt. Bemutatkozott az I. Sapientia Nyári Egyetem 2018, mely részéről Ferencz Katalin főszervező ismertette a legfontosabb tudnivalókat. A nyári egyetemről minden információ megtalálható ITT.

Ezt követően dr. Bakó László egyetemi adjunktus, dékánhelyettes beszélt a negyedik ipari forradalom és a hétköznapjaink összefonódásának következményeiről, majd dr. Krizbai Timea, egyetemi adjunktus előadásából arra is fény derül, hogy mi köti össze az evéstrendeket, a vendéglátóipart és a médiamanipulációt. Állandó napi programként pedig a Marosvásárhelyi Kar közegészségügy szakos hallgatói testtömegindex-, testzsír-, vérnyomás- és alkoholszint mérést végeztek. Továbbá az érdeklődők a „Vállalkozz Erdélyben!” programmal is megismerkedhetnek.

Július 27-én a Kolozsvári Kar zárta a Sapientia EMTE tusványosi szereplését. Dr. Zsigmond Andrea, egyetemi adjunktus előadásából kiderült, hogy milyen, városon növő gombák alkalmasak a fogyasztásra, míg dr. Kokoly Zsolt, egyetemi adjunktus a képfelhasználás jogi szempontjairól beszélt. Dr. Virginás Andrea, egyetemi docens és Németh Szabolcs Előd rádiós műsorszerkesztő, filmkritikus beszélgetéséből megtudhattuk, mi zajlik a filmes világ és a díjátadók kulisszái mögött, záróeseményként pedigdr. Dr. Szenkovics Dezső, egyetemi adjunktus Indiával, a feltörekvő nagyhatalommal ismertette meg az érdeklődőket. A rendezvény ideje alatt pedig folyamatosan megtekinthető volt a Sapientia EMTE Filmművészet, Fotóművészet, Média Tanszéke hallgatóinak hangoskép-kiállítása.

Az ELTE előadói a határok nélküli tehetséggondozásról, az ELTE-n való részképzésről, ösztöndíjakról, valamint az ELTE Nyári Egyetemről beszéltek a nyitónapon. Csütörtökön a külhoni magyar közösségek sport általi erősítéséről volt szó, majd a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club is bemutatkozott. Pénteken pedig Jessup a Perbeszéd Versenyen induló és azt megnyerő győztes ELTE-csapat mutatkozott be.

További fotók a Facebook oldalunkon érhetők el. 

Találkozunk jövőre!

tusványos, 2018

Eseménynaptár

2018. december

KeSzCsSzVa
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31