|
A Sapientia Alapítvány – Kutatási Programok Intézete doktori ösztöndíjpályázatot hirdet az erdélyi magyar magánegyetemi hálózat főállású oktatói számára.
Ösztöndíjra vagy az ösztöndíj meghosszabbítására pályázhatnak azok, akik
* a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem főállású oktatói;
* akkreditált doktori programban vesznek részt Magyarországon vagy más országban;
* román állampolgársággal és állandó romániai lakhellyel rendelkeznek;
* elfogadják az Intézet által meghatározott támogatási feltételeket.
Nem pályázhatnak azok, akik
* magyar állampolgársággal, magyarországi bevándorlási engedéllyel vagy ezekre irányuló folyamatban lévő kérelemmel rendelkeznek;
* az alapképzés lejárta utáni egy évre igényelhető Sapientia Doktori Ösztöndíjban részesültek;
* egyéni felkészülésű doktori képzésben vesznek részt, és már részesültek Sapientia Doktori Ösztöndíjban;
* Sapientia Doktori Ösztöndíjban részesültek, de nem tettek eleget az Ösztöndíjszerződésben vállalt kötelezettségeiknek;
* az Intézet valamely programjában részt vettek, de a program végén nem számoltak el, vagy beszámolójukat nem küldték el az Intézetnek.
Az Ösztöndíj halmozható más magyar állami kifizetésű doktori ösztöndíjjal és más intézmények által megítélt kutatási ösztöndíjjal.
Az Ösztöndíj nem halmozható az erdélyi magyar magánegyetemi hálózat belső pályázati rendszerében elnyert kutatási ösztöndíjjal.
A Sapientia Doktori Ösztöndíj tartalma
Az Intézet ösztöndíjban részesíti a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem azon főállású oktatóit, akik külföldi doktori képzésben vesznek részt. Az ösztöndíj összege havi 360 RON. Az Intézet a támogatott kérésére fedezi a doktori disszertáció megvédésének vizsgadíját, valamint felszabaduló pénzügyi keret esetén, egyedi elbírálás alapján, részben téríti a részvizsgadíjakat.
Az alapképzés utáni egy évre és az egyéni felkészülésű képzés esetén folyósítandó ösztöndíjnak csak 50%-a kerül kifizetésre havi utalások formájában, a fennmaradó 50%-ot a támogatott a tudományos fokozat megszerzése után kapja meg.
A Sapientia Doktori Ösztöndíj folyósításának időtartama
A doktori ösztöndíjpályázat meghirdetésére és az ösztöndíjak odaítélésére évente kerül sor. Az ösztöndíj új pályázat benyújtása által évente meghosszabbítható. Ösztöndíjért visszamenőleg semmilyen indoklással nem lehet folyamodni.
A megítélt ösztöndíj a 2008/2009-es tanév 9 hónapjára, azaz a 2009. január – 2009. szeptember közötti időszakra szól.
Ösztöndíj a doktori alapképzés idejére (3 év), valamint az alapképzés lejárta után további egy évre igényelhető. Egyéni felkészülésű képzés esetén ösztöndíj egy tanévre igényelhető.
A pályázó a pályázaton való részvétellel elfogadja a következőket:
* kizárható az a pályázó, aki az adatlapon valótlan adatokat közöl vagy tényt hallgat el;
* az ösztöndíj nem folyósítható, amennyiben a pályázó nem írja alá az Intézet által megadott határidőig a Doktori Ösztöndíjszerződést;
* a megítélt ösztöndíj megvonható, amennyiben a Támogatott nem teljesíti vagy megszegi az Ösztöndíjszerződésben vállalt kötelezettségeit;
* a pályázaton ösztöndíjat nyert hallgatók névsora nyilvános.
A Támogatottnak el kell fogadnia az Intézet által megszabott, a vele megkötendő Ösztöndíjszerződésben részletesen rögzített rá háruló kötelezettségeket. Ezek közül a következők alapvetőek:
* kötelezi magát arra, hogy betartja a doktori programja munkatervét;
* anyagi kötelezettséget vállal az ösztöndíj visszafizetésére szerződésszegés esetén.
A pályázók kötelesek nyilatkozni arról, hogy a pályázatukkal érintett időszakban más ösztöndíjjal rendelkeznek-e. Amennyiben az ösztöndíj folyósítása idején más ösztöndíjat is elnyernek, erről egy hónapon belül kötelesek értesíteni az Intézetet.
Az Intézet fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályázatban foglaltak hitelességét ellenőrizze, és az ösztöndíj folyósításának ideje alatt a Támogatott helyzetéről tájékozódjék. Szándékos megtévesztés esetén az Intézet az ösztöndíj folyósítását leállítja, és a Támogatottat az Ösztöndíjszerződés alapján már átutalt támogatási ösztöndíj visszatérítésére kötelezi.
A pályázatok benyújtása
A pályázás online rendszerben történik. Más formában benyújtott pályázatok nem kerülnek elbírálásra.
A pályázathoz az alábbi dokumentumokat kell csatolni elektronikusan (beszkennelve):
* a doktori képzés típusát igazoló okirat;
* a hallgatói jogviszonyt igazoló okirat;
* a doktori programban való előrehaladottság jelenlegi pontos állásáról szóló beszámoló;
* a doktori képzés tudományos terve (a disszertáció témájának kifejtésével) és ennek konkrét időben ütemezése (a témavezető ellenjegyzésével);
* a doktori program céljára kapott eddigi támogatásokról szóló szerződések másolata.
A pályázatok elküldésének határideje 2008. december 1.
Az elbírálás
A benyújtott pályázatokról az Intézet Tudományos Tanácsa dönt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem szenátusainak javaslata alapján. Az elbírálás eredményéről a pályázókat az Intézet 2009. január 15-ig írásban értesíti.
További információk
A pályázattal kapcsolatban további információkat az Intézet székhelyén vagy a 0264-593694-es telefonszámon, illetve a
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez
e-mail címen lehet szerezni, naponta 08–15 óra között.
Kolozsvár, 2008. november 3.
|